Vlagyimir Putyin orosz elnök vízkereszt alkalmából az orosz ortodox szokás szerint megmerítkezett egy jégen vágott lékben – tette közzé Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár.
"Sok kérdés érkezett az emberektől ma reggel, nagyon sokan azt akarták tudni, hogy az elnök megmártózott e a jeges vízben. Az válasz erre, igen, hagyományosan ezt tette ma reggel vízkereszt alkalmából" - mondta.
Peszkov hozzátette, hogy a vízkereszti jeges fürdőzésen való részvételről szóló döntés mindenkinek saját személyes ügye és döntése és ez vonatkozik a hivatalos személyekre is, így az elnökre is. Nem írja elő semmilyen protokoll, mindenki maga dönti el képes e kiállni ezt a próbát.
A Kreml először 2018-ban jelentette be hírként, hogy az államfő vízkeresztkor jeges fürdőt vett. Peszkov ezután megjegyezte, hogy Putyin évek óta nem változtatott ezen a hagyományon.
Az ortodox keresztények vízkereszt ünnepét január 19-én tartják, Oroszországban hagyományosan jéghideg vízben való tömeges úszással kísérik a különlegesen előkészített és megszentelt a jégbe vágott lékekbe.
******************************************************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Vlagyimir Putyin, ortodox keresztény szokás szerint idén is részt vett a vízkereszti jeges fürdőzésen