Április 13-án nagyszabású tüntetés zajlott Tokió Ikebukuro kerületében, felhívva a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt Pandémiás Szerződésre.
A WHO májusi közgyűlésén elfogadandó szerződés vitákat és félelmet váltott ki a polgárok körében, ami a közelmúlt Japán történelmének egyik legnagyobb tiltakozásához vezetett Aussie17 , a Big Pharma egykori alkalmazottja szerint.
Japánban hetek óta próbálják eltitkolni, hogy a kormányválság szélére sodródott az ország, ugyanis a COVID vakcina-terror olyan ütemben öli a lakosságot, hogy az a gazdaság bedőlését vetíti elő.
A tokiói tüntetés egy felvonulással kezdődött a Higashi-Ikebukuro Központi Parkban , ahol több ezer résztvevő gyűlt össze transzparensekkel és énekekkel, amelyek kifejezték ellenkezésüket a szerződéssel és a WHO túlkapásával szemben – jelentette a Yahoo .
A tüntetők határozottan ellenzik a kötelező védőoltásokat és Japán szuverenitásának esetleges megsértését. Ugyanis a WHO-pandémiás törvény elfogadása lenullázza az államok önrendelkezési jogának utolsó darabját is és a lakosságot egyszerűen meg akarják fosztani ezáltal a saját testük felettii rendelkezés jogától.
„Határozottan tiltakozunk a WHO ellen, amiért az embereket oltásra kényszeríti, figyelmen kívül hagyva Japán szuverenitását, ahol az oltások önkéntesek” – jelentette ki a felvonulást vezetők egyike.
A tiltakozás célja több kérdésre is felhívta a figyelmet, többek között a túlzott halálozások számának növekedésére és a védőoltások káros hatásaival kapcsolatos átláthatóság hiányára. A tüntetők elszámoltathatóságot és egyértelműbb tájékoztatást követeltek mind a japán kormánytól, mind a globális egészségügyi hatóságoktól.
Kiváló személyiségek, mint Masayasu Inoue professzor és Chikatsu Hayashi történész nyújtottak betekintést a tüntetés előtt, bírálva a gyógyszergyárak és a magánérdekek befolyását a globális egészségügyi politikákra.
Inoue professzor figyelmeztetett a genetikai vakcinák veszélyeire, és kiemelte, hogy a WHO jelentős támogatást kap az olyan szervezetektől, mint a Bill Gates Alapítvány.
***************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
Ha értékelte ezt a cikket, talán fontolóra veheti, hogy adományozzon a Modern Apokriffek számára. A legtöbb más weboldallal ellentétben mi nem kapunk független finanszírozást. Teljesen önkéntesen dolgozunk, de elkerülhetetlen költségekkel jár a webhely működtetése. Számítunk olvasóink segítségére, akár rendszeres, akár egyszeri kifizetésekkel.
Köszönöm!
Ha még nem iratkozott fel az új cikkekről szóló napi e-mail-értesítésre, kérjük, tegye meg.
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
VIDEÓ: Hatalmas tüntetések törtek ki Japánban a WHO által javasolt "pandémiás szerződés" ellen - Ez a szerződés fenyegeti Magyarországot is!!!