Német gazdák ezrei gyűltek össze a Brandenburgi kapu előtt Berlinben, Németországban, és az újraegyesítés óta először bénították meg a történelmi várost!
Több száz traktor érkezett vasárnap délután Berlinbe, hogy részt vegyen a hétfői mega-tüntetésen!
Az Oroszország elleni szankciók igencsak visszaütöttek a vén Európa úgynevezett "gőzgépére". Ez pedig azért alakult így, mert a Sholtz-kormány az oroszországi szankciók és az Északi Áramlat vezetékek elvesztése miatt keletkezett 17 milliárd eurós "fekete lyuk" bezárására törekedve bejelentette az állami költségvetés csökkentését!
A megmozdulások pedig várhatóan egész héten tartanak majd.
A tüntetéseket a német gazdák szervezték és ők is vonultak ki traktoraikkal a különös ostromra. Több helyen csatlakoztak hozzájuk a fuvarozó cégek is, és támogatásukat jelezték a vendéglátóiparban dolgozók is. Szerdától péntekig a vasutasok is sztrájkot terveznek. Jövő hétfőn egy hatalmas berlini tüntetésen akarnak egyesülni a tiltakozók.
Traktorok és teherautó konvojok, vonulnak az utakon, a járműveken „Nincs gazdálkodó, nincs élelem, nincs jövő” feliratú tiltakozó transzparensekkel .
Berlinben több tucatnyi traktorból álló sorok zárták el a Brandenburgi kapuhoz vezető főkörutat.
A gazdálkodók megfogadták, hogy a jövő hétig blokkolják a főbb forgalmi és ellátási útvonalakat, ezzel arra figyelmeztetik egész Németországot, hogy az adókedvezmények megszüntetése életképtelenné teszi a gazdaságokat.
Joachim Rukwied, a német mezőgazdasági termelők szakszervezetének vezetője, a hétfőn megjelent interjújában felszólította a lakosságot, hogy álljanak ki a gazdák mellett.
"Nem akarjuk elveszíteni a lakosság nagy rétegeinek támogatását és szolidaritását" - mondta a Stern magazinnak, pontosítva, hogy a gazdálkodók "nem fogadják el a mezőgazdasági szektorban tervezett adóemeléseket".
Scholtz népszerűtlen szocialisták, liberálisok és zöldek kormánykoalíciója a múlt hónapban feldühítette a gazdálkodókat a mezőgazdasági járművek adómentességének és a gázolajadó-kedvezmények megszüntetésének tervével.
A javaslatok annak a csomagnak a részét képezték, amely a 2024-es költségvetésben 17 milliárd eurós rést kívánt betömni.
A kormány múlt csütörtökön részben meghátrált, mondván a gépjárműadó-mentességet fenntartják, és három év alatt fokozatosan bevezetik a gazdálkodók gázolajadó-kedvezményének csökkentését, a támogatást idén 40%-kal, 2025-ben pedig 30%-kal csökkentik, 2025-ben pedig megszüntetik.
A Német Gazdaszövetség azonban kijelentette, hogy nem tárgyalnak ilyen látszatmegoldásokról, hanem a tettek mezejére lépnek.
Olaf Scholtz német kancellár két héttel ezelőtt, mikor a tüntetéssorozat kibontakozása már nyilvánvaló volt , hirtelen COVIDOSNAK mondta magát és megpróbálta titkolni mekkora lázadás készül Németországban.
Az Európa “gőzgépének” nevezett gazdag,gőgös és precíz Németországot az Európai Unió globalista politikájával sikerült teljesen tönkretenni, a migráns-invázió, a COVID-kamu, a COVID-vakcina miatt munkaképtelenné való lakosság, az Oroszország elleni szankciók, majd a klíma-terrorhoz kapcsolódó intézkedések “sikeresen” lábon lőtték az egész német gazdaságot és társadalmat.
Egyelőre nem tudni hova fajulhat el ez a mega-tüntetés. De nyilvánvaló, hogy a tüntetők a Scholtz -kormány távozását követeli.
**********************************************************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Németország az összeomlás szélén: Történelmi csaták a Brandenburgi kapunál – Az Oroszország elleni szankciók megadták a kegyelemdöfést Európa „gőzgépének”!