A fenti magyar feliratos VIDEÓN, a volt brit egészségügyi miniszter Matt Hancock cseveg arról egy on line értekezleten, hogy jól meg van ám szervezve a COVID-osnak mondott, kórházakba, idősgondozó központokba beutalt betegek “jó halálnak” nevezett kórházi kivégzése.
És ez így zajlott az egész világon.
Egyazon parancs, egyazon protokoll mentén.
Fotó: Matt Hancock volt brit egészségügyi miniszter és tömeggyilkos a WEF egyik kreatúrája, ahogy a legtöbb ország egészségügyi minisztere.
Ha ez a világ tisztességes, az emberi társadalom pedig életképes lenne, akkor Matt Hancocknak, az Egyesült Királyság egykori egészségügyi miniszterének, aki felügyelte a világjárvány elleni védekezést, rég börtönben kellene lennie.
Ennek az az oka, hogy miközben az emberek otthon maradtak, hogy “vigyázzunk egymásra”, a Matt Hancock-féle globalista miniszterelnökök levezényelték például az idősek és kiszolgáltatottak tömeges meggyilkolását a gondozóotthonokban, egy Midazolam néven ismert gyógyszerrel, majd elmondták, hogy mindannyian COVID-ban haltak meg.
Embereket öltek a haláltáborokká változtatott kórházakban, miközben azt hazudták kemény harcot vívnak egy ismeretlen vírussal.
Ma már tudjuk, bizonyítva ki tudjuk jelenteni, nem a vírus, hanem az aljas, hóhéroknak befogott emberek gyilkoltak a kórházakban. Stratégikusan, protokoll szerint, ahogy ezt a népirtó projektek rég kidolgozták majd levezényelték. A betegek vagy betegnek hazudott embereket bezárták a kórházakba, hozzátartozóikat pedig házi őrizetbe parancsolták egy sosem bizonyított világjárványra hivatkozva.
Röhögött a Sátán a modernnek hazudott, agymosott rabszolga világ tetején.
És miközben a COVID-kórházakban bemutatták a nagy emberáldozatot a Gonosznak, addig az átvert, megfélemlített, átmosott agyú és lebénított lelkű Homo Sapienseket esténként sok helyen kiterelték bezártságuk közepette a teraszokra , erkélyere, hogy tapsoljanak és kolompoljanak az “elsővonalashősöknek” kikiáltott gyilkosoknak, akik mindeközben a parancs szerint ölték a beutalt betegeket a kórházakban. Hódoljanak az ezeket vezénylő Gonosznak.
És volt , hogy táncikáltak is a folyosókon, ahogy a sátánista parancs elrendelte. Táncikáltak orvosi és ápolói ruhába, miközben a kórtermekben félrekezelt, ágyhoz kötözött, leszedált, intubált és lélegeztetőgépeken vergődő emberek haldokoltak.
Ők táncoltak, hogy Jerusalema … Haláltánc volt. Áldozati tánc a kórházi folyosókon. szerte a világon. Áldozatbemutatás közbeni hódolati tánc Sátán előtt. Miközben bemutatták az emberáldozatokat a kórházi ágyakon.
Egy hazugság védelme alatt, amely az egyik legnagyobb emberiség elleni bűncselekménnyé vált az emberiség történelmében..
Egy hazugság, amelyhez három dologra volt szükség: félelemre, engedelmességedre és egy Midazolam néven ismert gyógyszerre.
Ez volt a halál-protokoll, amit az ún. COVID-betegeknek adtak.
Az orvosok pedig tudták, előre tudták, hogy a beutalt betegek közül ki lesz kivégezve, a nem megfelelő gyógyszerekkel, a Midazolam típusú méregerős nyugtatókkal, a lélegeztetőgépekkel.
Világszerte tudták. És megtették.
Engedelmességből, ostobaságból, pénzért, félelemből… de megtették.
Parancsra gyilkoltak. Vajon felfogták mit tesznek éppen?
Világszerte, mert ez a globalizmus mágiája.
A fenti VIDEÓ csupán egy eset a világszerte megtörtént számtalan esetek közül. Bárhol elhangozhattak ezek a szavak a világon. Ezek a szavak, ahol egy egészségügyi miniszter arról beszélget valakivel, hogy megvan a lehetőség a COVID-hazugsággal a kórházakba bedeportált emberek szisztematikus kórházi kivégzésére.
Nincs egészségügyi miniszter a modern világban, akit ne lehessen megvádolni azzal, hogy hasonló dialógust folytatott a COVID-protokoll bevetésekkor.
A célpontban elsősorban az idősebbek voltak, idős-otthonokban vagy az angliaihoz hasonló gondozóközpontokban végezték ki az ezer és ezer idős embert a COVID -hazugság tömeggyilkos zászlaja alatt.
Világszerte, mert ez a globalizmus mágiája!
Átfogó vizsgálatok igazolják, hogy a COVID-TERROR ALATT, VALAMENNYI OLYAN KÓRHÁZBAN, AHOL AZ ÚGYMOND COVID-BETEGEKET TARTOTTÁK FOGVA ÉS NEM ÁPOLTÁK! - HIHETETLEN MÓDON MEGNŐTT AZ ERŐS NYUGATÓSZEREL RENDELÉSE ÉS EZEK ALKALMAZÁSA.
Kivétel nélkül mindenhol.
De mióta kezelnek nagy mennyiségű, méregerős nyugtatókkal egy légúti fertőzést?
Szúrópróba a most beidézett angliai eset. Mindenhol ez ment. A romániai ügyészség ma is nyomoz több román kórház ellen, akik döbbenetes mennyiségű Midazolamot, Diazepamot, morfiumot rendeltek a COVID-terror alatt. Kellett ez a COVID-protokoll előírta kórházi kivégzésekhez.
Ez lett volna a “jó halál” ahogy az indító VIDEÓ-ban a volt brit egészségügyi miniszter egy hóhér közömbösségével ezt megjegyzi .
De miért is kellett például az Egyesült Királyságnak vagy bármelyik más országnak ekkora mennyiségben Midazolámot vásárolnia?
Ugyanis a Midazolam, akárcsak a többi erős nyugtatófajta szigorúan ellenjavallt olyan esetekben, amikor a betegnek például egy vírusfertőzés miatt légzési problémái vannak. Ez bármelyik gyógyszer-prospektusban leellenőrizhető.
Tehát, megismétljük a kérdést, miért kellett olyan gyógyszert adni légzőszervi megbetegedésben szenvedő embereknek, egy olyan gyógyszert, ami légzésleállást okoz?
Az elsővonalas hősöknek ez kicsit sem volt furcsa ott a kórteremnek álcázott kivégzőszobákban?
Nézzük csak meg az Egyesült Királyság idevonatkozó kórházi adatait szórópróbaként.
A hivatalos adatok szerint 2019 áprilisában 21 977 Midazolam receptet írtak ki, amelyek 171 952 tételt tartalmaztak, amelyek túlnyomó többsége Midazolam-hidroklorid volt.
2020 áprilisában azonban 45 033 Midazolam receptet írtak ki, amelyek 333 229 tételt tartalmaztak, amelyek túlnyomó többsége Midazolam-hidroklorid volt.
Ez 104,91%-os növekedést jelent a midazolamra felírt receptek számában, és 93,85%-os növekedést jelent a bennük található termékek számában. De ezeket nem a kórházakban, hanem a háziorvosi praxisokban adták ki, ami csak egyet jelenthet, életvégi ellátásra adták ki.
Az alábbi grafikon az Egyesült Királyság kormányának honlapján látható, amely a Covid-19 pozitív teszteredményét követő 28 napon belüli halálozást mutatja a halálozás dátuma szerint –
A következő grafikon a 20219 januárjától 2021 márciusáig tartó havi Midazolam oldat mennyiségére vonatkozó adatok felhasználásával készült.
Észrevesszük a különbséget?
A Midazolam-oldat alkalmazásának kiugrása megegyezik az állítólagos COVID-halálozások kiugrásával a pozitív teszt után 28 napon belül.
Magyarán Midazolammal megmérgezték a COVID-betegeket a kórházakban.
2020. április – hatalmas megugrás a kórházon kívül felírt midazolam receptek számában, valamint a Midazolam oldat gyártása.
2020. április – hatalmas növekedés az állítólagos Covid-halálozások számában.
2021. január – hatalmas felfutás a midazolam oldat gyártásában.
2021. január – hatalmas növekedés az állítólagos Covid-halálozások számában.
Értjük ugye, légzésleállást előidéző nyugtatókat adtak a COVID-betegeknek, majd a halotti bizonyítványokba beírták, hogy a halál oka a COVID-miatti légzésleállás volt.
Több ország adatait összehasonlítva kijelenthető, hogy a COVID-betegnek nyilvánított majd elhunyt idős emberek zömét így irtották ki.
Világszerte, mert ez a globalizmus mágiája.
Lakosságarányosan, világviszonylatban Magyarországon halt meg a legtöbb nyugdíjas korú ember a COVID-terror alatt.
A BBC által 2021. májusában közölt statisztika alapján kijelenthető, hogy lakosságarányosan Magyarországon haltak bele a legtöbben az úgynevezett COVID19-be, ami viszont nem azt jelenti, hogy egy vírus okozta betegségbe haltak bele, hanem inkább azt, hogy a hírhedt covid-protokoll majd a C19-es vakcinák miatt.
A COVID-terror alatt a magyarországi kórházi halálsorokon , azaz COVID-elfekvőkben elhunyt nyugdíjasok száma lakosságarányosan az első helyre került világviszonylatban, mint azt a COVID-propaganda híreiben naponta beolvasták nekünk az elhunytak számával együtt, s mindig hozzátették „ legtöbbjük más alapbetegséggel is rendelkező nyugdíjas korú személy”.
A brit lap által idézett számok szerint minden 100 ezer magyarországi lakosból 304 ember halt meg a koronavírusra fogott betegség miatt. Például a Magyarországnál kétszer annyi lakossággal rendelkező Romániában 154 volt a felmérérsek szerint a százezer lakosra jutó halálos áldozatok száma. A koronavírusos esetekre vonatkozó adatok a nemzeti közegészségügyi intézmények adatközléséből, valamint a pandémiát az első napoktól követő Johns Hopkins Egyetem adatbázisából származnak, míg a lakosságszámra vonatkozó információk az ENSZ hivatalos nyilvántartásából. Az áldozatok tekintetében a második helyen Csehország áll, ahol 100 ezer emberre 281 halott jut, a sokáig rossz példaként emlegetett Olaszországban pedig 206.
Fotó: Íme a hivatalos halálozási statisztika, a COVID-terror közepéről, amikor a halálkórházak COVID- osztályain a legtöbb oda bedeportált nyugdíjas sorsa megpecsételődött a hírhedt COVID-protokoll által, és ebben a tragikus kimutatásban Magyarország az aranyérmes. Ugyanez a helyzet a magyarországi öregotthonokban elkövetett tömeges oltások halálozási arányát nézve, de hogy pontosan hány áldozatról beszélhetünk, azt egyelőre, a kormány által törvénytelen módon titkosított adatbázisok miatt nem lehet kikisíbolni. Egy viszont így is biztos, éspedig az, hogy lakosságarányosan Magyarország, azaz az Orbán-rezsim az aranyérmes a nyugdíjasok kiirtásában a COVID-terror alatt.
Érdekes, hogy míg a megszerzett magyarországi kórházi COVID-protokollokban a Midazolam nem vagy ritkán van megnevezve, addig a legtöbb magyarországi COVID-halott zárójelentésében a felsorolt gyógyszereknél szinte mindig ott szerepel vagy a Midazolam vagy a morfium. A magyarországi COVID-kórházak gyógyszer rendeléseit persze nem lehet elérni, mivel a magyarországi Orbán kormány a COVID-pandémia dokumentációit elővigyázatosan titkosította tíz évre.
A COVID-gyilkosságok azonban valósak.
És ezért megdöbbentő, hogy mind a volt brit egészségügyi miniszter, akit egy ideje "Midazolam Matt" Hancocknak hív a közvélemény, mind az összes többi akkori egészségügyi miniszter nincs még börtönben vagy siralomházban. Ennél azonban az mégis durvább, hogy azok, akik világszerte végrehajtották a Midazolam-gyilkosságokat, továbbra is orvosoknak vannak titulálva és emberekhez nyúlhatnak…
**************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
Ha értékelte ezt a cikket, talán fontolóra veheti, hogy adományozzon a Modern Apokriffek számára. A legtöbb más weboldallal ellentétben mi nem kapunk független finanszírozást. Teljesen önkéntesen dolgozunk, de elkerülhetetlen költségekkel jár a webhely működtetése. Számítunk olvasóink segítségére, akár rendszeres, akár egyszeri kifizetésekkel.
Köszönöm!
Ha még nem iratkozott fel az új cikkekről szóló napi e-mail-értesítésre, kérjük, tegye meg.
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Magyar feliratos VIDEÓ: COVID-gyilkosságok nyomában - A MIDAZOLÁM-GYILKOSSÁGOK, a "jó halál" kivégzések a kórházi ágyakon