Josephine Guilbeau, egykori hírszerző tiszt, 17 évet szolgált az amerikai hadseregben, nemrég részt vett az amerikai hadsereg egykori tagjainak az amerikai kormányzat elleni tiltakozásain, ahol a tüntetők elítélték Izrael embertelen agresszióját, magyarán a tudatos népirtást, a Gázai övezetben.
Az egykori hírszerző tiszt elmondta, szó sincs arról, hogy az IDF ne tudná, hogy az épületekben, lakóházakban, kórházakban civilek vagy fegyveresek vannak. Pontosan tudják, hogy a megcélzott épületekben nem “Hamász terroristák” hanem fegyvertelen polgárok tartózkodnak, őket vadásszák, irtják ki taktikusan. Szó sincs semmilyen “jogos önvédelemről”, ahogy például ezt nemrég a Magyarország, cionista- gyarmati helytartója, Szijjártó Péter külügyminiszter állította, mikor a magyar kormány egyedüliként az EU-ban nem volt hajlandó elítélni a gázai népirtást.
„Olyan technológiánk van, amely segítségével pontosan láthatjuk, kik tartózkodnak ezeken a helyeken és épületekben. Amikor célba vesznek és bombáznak házakat, pontosan tudják, hogy kik vannak bennük, és hány gyerek van ott.” – mondta Josephine Guilbeau.
„Nemrég kiléptem a hadseregből, még tavaly. Tisztán látom, hogy ami ma gázában zajlik, ez nem önvédelem. A polgári áldozatok száma katasztrofális. Gyerekekkel teli házakat céloznak meg készakarva. A Capitol Hill elitje pedig állandóan hazudik. Szeretném kiemelni az elmúlt hetek egyik legnagyobb leleplezését (…)Ennyire korrupt a kormányunk. Bárki a katonaságnál nem más, mint egy gyalog a sakktáblán, amit tetszés szerint használ saját belső érdekeinek kielégítésére, saját vagyonának és pénzének védelmére. (…)A Közel-Keletre küldenek minket, hogy megöljenek és pénzt keressenek rajtunk." - tette hozzá.
*****************************************************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
Ha értékelte ezt a cikket, talán fontolóra veheti, hogy adományozzon a Modern Apokriffek számára. A legtöbb más weboldallal ellentétben mi nem kapunk független finanszírozást. Teljesen önkéntesen dolgozunk, de elkerülhetetlen költségekkel jár a webhely működtetése. Számítunk olvasóink segítségére, akár rendszeres, akár egyszeri kifizetésekkel.
Köszönöm!
Ha még nem iratkozott fel az új cikkekről szóló napi e-mail-értesítésre, kérjük, tegye meg.
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Az amerikai hadsereg egykori hírszerző tisztje lerántja a leplet Izrael Gáza elleni embertelen agressziójáról:" Pontosan tudják, kik vannak a célba vett házakba és hány a gyerek közülük, őket ölik!"