9 Comments

Nincs jogi alapja a digitális állampolgárságnak, vagy bármilyen digitális azonosítóhoz? Egyelőre nincs, de ennek szemernyi akadálya nincsen! Majd hoznak rá törvényt és máris elhárulnak az akadályok! Ennek hiányában pl. nem lehet orvoshoz fordulni. Eddig oltatlanul nem kaphattak kezelést az emberek, maszkot kényszerítettek a félholtra is!

Korábban ugyanabban az évben zajlottak az országgyűlési választások és a helyhatósági és EU-parlamenti választások. Az előbbi tavasszal, az utóbbi ősszel. Vajon ez hogyan miért változott meg? Ezt is átszervezték, így elérték, hogy folyamatos kampány zajlik, lehet a népet egymás ellen kijátszani, összeugrasztani, manipuláva megosztani,, Ezt a médiák egésze kiszolgálja, legdurvább karaktergyilkolás a hangoltságuk készek a karmesterpálca egyetlen intésére, a kórus előadja a "produkciót". előrántják őket, mint nyuszit a kalapból!

Expand full comment

Sajnálatos módon, nem tudom miért, de a mai emberek elfeledkeztek arról, mikor még forintokért vásárolható lapokért álltunk sorba az újságos bódé előtt korán reggel, hogy jusson még nekünk a számunkra érdekes lapokból.

Igazából, már nem is csodálkozok ezen a szar felfogáson, hiszen a Fidesz párt 15 éves hatalmi időszaka alatt felnőtt akkori gyermekek már ezt tanulták meg. Egy nemzedék nőt fel a FIDESZ aljas, önző, rabszolgatartó vezetése alatt.

Az emberek nagy része meg Stockholm szindrómában nőtt fel és védi a fogvatartóit! Érthetetlen számomra ez sok beteg ember. Ez a sok beteg ember.

Akik annak idején például egy szaros külföldi útért vették föl az oltásokat és oltották be gyermekeiket!

Érthetetlen!

Akik a gyerekeiknek minden nap 1000 forintért chipset vesznek és havonta 2000 forintért nem tudnak újságot, igazi híreket venni!

Expand full comment

Köszönjük Mária! Hasznos és fontos! Egyetértve.

MH álláspont, más szemszögből is: https://www.youtube.com/watch?v=FlmiFEK53zE

Kicsit azért átcsaptak másba is.

Kommentek a legjobbak.

Expand full comment
Comment deleted
Jan 14Edited
Comment deleted
Expand full comment

Mit lehet feltörni manapság? Mindent. Egy példa a közelmúltból, VW (angolul):

https://germanautopreneur.com/p/vw-data-leak-2025

És ott egy rakat ITs és külső ITs is dolgozik, meg ugye az auditok is jól működnek (... ha működnek).

A fenti eset egy pipán múlott - Block off public access. Nem pipálták be, így ment a lecsóba az egész. 1 pipa... de szakértő kell hozzá mert ha nem, akkor ez van. Súlyos.

Expand full comment

A legegyszerűbb, ha lekapcsolják az áramot. Akkor nem lesz semmi. Se digitális, se állam, se polgár. Mad Max. Az éhező, fázó meg pár nap után bármibe belemegy, főleg, ha gyereke is van. https://anamihalceamdphd.substack.com/p/technocratic-smart-cities-are-here?utm_source=post-email-title&publication_id=956088&post_id=154920949&utm_campaign=email-post-title&isFreemail=true&r=1fls8s&triedRedirect=true&utm_medium=email

Expand full comment

Új hír: megjelent a felületen az emailes authentikáció is. Ez a leglazább változat.

Expand full comment

Ha Rogán negatív töltettel a célkeresztben van, az jó:

https://www.napitema.com/2025/01/szenzacio-borzsonyi-aranybanya.html

Expand full comment

Drága Magdolna! Köszönöm a videóját, minden szava igaz, és megható.🌹💞. A magyar kormány nem létezik, illegitim, itt csak a Magyar Királyságnak van jogosultsága. Készítik elő a terepet a rotschildoknak /vármegye/...Hát nem...a NEM szó a túlélésünk záloga. 2025 valóban a végidők kezdete, vagy felszabadítja magát az emberiség, vagy a nagy többség megy a kárhozatra. Románia csodálatos példát mutat, büszke vagyok az emberekre. 🙏 Életre kell kelni minden magyarnak, fáklyahordozóként kell haladni, fel kell fogni, hogy haza csak egy van. Áldás az igazakra🙏🇭🇺

Expand full comment
Comment deleted
Jan 14
Comment deleted
Expand full comment

'... Ennek célja az volt, hogy megelőzzék az állam információs túlhatalmát, vagyis azt, hogy mindent lásson az egyénről, és a tudtán kívül akár személyiségprofilt is alkothasson róla.'

Eltelt 20 év és a fordítottja van... Nem hiszem el hogy ez nem volt valaki felelőssége blokkolni. Persze van 66%...

Ilyenkor mindig ifj. Lomnici Zoltán jut eszembe, pár éve, Covid éra alatt. Egyszer volt vele egy interjú az egyik rádió csatornán ahol kételyeit - helyesen - vetette fel a Covid oltások végett... azán eltelt egy hét, u.a. a téma és rádiócsatorna és már az ellenkezőjét mondta.

Hihetetlen mi megy... S attól tartok akkor ezt még meg is kell szorozni.

Expand full comment