16 Comments

Ezt a nyilvánvaló szembehazudozást,! Nem találok megfelelő szavakat rá. Ez a nyomorult hazudozó Szlávik infektológus, a Dél-Pesti kórház igazgatója kezdetben azt nyilatkozta, hogy Wuhanból nem fog hozzánk érkezni. Aztán kiderült, hogy tévedett, bár erről sem esik szó, sőt ő lett az egyik halálos veszély főkolompozója is. A lánya a legnagyobb világjárvány idején talán Kuvaitba, vagy már nem is emlékszem,hogy pontosan hová utazott üdülni. Kasler pedig kiadott egy rendeletet, hogy akik a kórházakban halnak meg, covidosként kell azonosítani. Förtelem. Orbán szerint "Minden élet számít." Hozzzá kellene tennie: amit el tudunk venni! :(

Expand full comment

"Minden élet számít."

Főleg a kazár bankoknak, akik kiadták az ukázt, kell csökkenteni a népeket.

Főleg az öregeket és betegeket, mert ez sokba kerül!

Igy - "Minden élet számít, mert sok pénzt tudunk megtakarítani".

Expand full comment

A mai napig, óránként "tanácsolja" a fősodratú: - "Még mindig nem késő beadatni a védőoltásokat! A krónikus betegeknek és időseknek mindenképpen javasolt."

Expand full comment

Még mindig nem késő öngyilkosságot elkövetni.

Főleg a krónikus betegeknek és az időseknek, maguk amúgy is haszontalan evők, és a Zrt-nek kölcsönöket biztosító bankárok szerint is maguk túl sok pénzbe kerülnek és nem hoznak semmi bevételt, maguk csak kiöregedett és beteg rabszolgák.

Ugye milyen jobban hangzik így?

Expand full comment

Időnként kimondják, hogy az öregek a felesleges evők! A meghirdetett világjárvány, az emberek karanténba kényszerítése, majd az ótások időszakában egy hang nem volt az elöregedő társadalomról és a Föld túlnépesedéséről, pedig ezt korábban folyamatosan hangoztatták. A 60 %-os átoltottság után ezt megint ugyanúgy nyomják, mint korábban.

Az ótásokat elsőként a legidősebbek kapták meg. mert "Minden élet számít." Rengetegen önként kérték, vagy félelmükben, vagy a hozzátartozók, gyerekeik nyomására hagyták magukat meggyőzni. Ismerek egy olyan 90 éven túlit, aki kikövetelte az oltást és felvett három pfizert, az influenza ellenit is és még mindig él. Lehet, hogy itt felejtették? :) Az unokája vitte el az oltóközpontba autóval. Nem ment fel a rendelőbe, de a kérésére, mert ő már nehezen közlekedik , lementek hozzá, így kapta meg az ő biztonságát adó vakcináit. Azt mondja, hogy ő 100 évig akar élni. :)

Expand full comment

Az öregekkel kezdték, nem csak Bindzsisztánban, hanem a világon.

Most a fiatalokkal folytatják, a "kötelező oltásokkal".

Ez a WEF ukáz - népességcsökkentés.

Sokan nem tudják, de az AIDS mizéria 1978-ban indult pontosan hep-B oltásokkal, a NY-i és San Francisco-i buzikkal.

Aztán jött az AZT kemóterápia "gyógyszer" - de a buzik hamar rájöttek mi ment itt.

Aztán az AIDSmánia alábbhagyott, mert a buzik Washington DC-t majdnem szétszedték!

Fauci mindennek a kellős közepén!

Expand full comment

Akkor Faucinak elég dagadt a "bűn-puttonya". Több életre elég sitt-idő is kijöhet(ne) belőle...

Expand full comment

Iszonyat! Mennyi mindenről nem tudunk!

Expand full comment

Like!

Bajnai jut róla eszembe, a szlogenjük volt: "Jelen vagy".

Ami nem csak az jelenti hogy most itt vagy, hanem jelen vagy, s nem a jövő.

utalás arra hogy ez a nemzet nem a jövőbe mutat.

Csöves.

Expand full comment
3dEdited

Én nem birtam végignézni, olyan 3-4 perc után lekapcsoltam, az ismerőseim közül is legtöbb azt mondta nem birták végignézni mert hányingerük volt tőle. Egyébként abból a pár percből amit láttam úgy nézett ki minha régi clippekből ollózták volna össze.

A videó nem illett a világban jelenleg folyó események logikájába. Gondolkodtam rajta és arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy állapot felmérés lehetett, egy teszt. Gondolták felmérik milyen az emberek véleménye a covid eseményről, esetleg változott, már és nem annyira elitélőek mint korrábban? Most kaptak egy nagyon tiszta választ. Én ugyan nem néztem végig a videót de a több ezer kommentet olvasgattam és nem találtam egyet sem ami positiv lett volna. Ez a videó nem a falusi kisnyugdijasainak, tehát a szavazóbázis kemény magjának készült mert azok nem néznek youtube videókat, hanem azoknak akik valamilyen szinten ébren vannak.

Ennek a videónak véleményem szerint lesz folytatása. Az egész világon nagy a csend a covid bűncselekmény körül és nincs kétségem az felől, hogy lesz valamilyen magyarázat később amit az egyes országok a saját helyzetfelmérésükre alapozva fognak majd nyélbeütni. Például, Kanadában több politikus azt mondja, hogy őket nem lehet okolni a történtekért mert ők nem orvosok, nem szakemberek igy nem tudták megállapitani, hogy a virus veszélyes volt vagy nem.

Tehát, lesz, vagy már van is valamilyen globális terv kidolgozva ami megpróbálja majd úgy elmagyarázni a járványt, hogy azoknak is adjon valamit akik ellenezték azt. Erre a közelgő eseményre csinálhatta ezt az állapotfelmérést a magyar kormány és majd ehhez igazithatják a magyarázatokat ha azoknak eljön az ideje. Meglátjuk!

Expand full comment

JOHN RATCLIFFE (CIA igazgató) - AZ IGAZSÁG A CIA ELÉ KERÜL.

Ratcliffe megerősíti azt, amit mindenki más már 5 éve tud - a Covid vírus a Wuhan laboratóriumból származik, ahol a denevérvírusokkal kapcsolatos funkciónövekedési kutatásokat végeztek, miközben a SARS vakcinát keresték.

funkciónövekedési kutatások = biofegyver kutatások

a SARS vakcinát keresték = az általuk illegálisan létrehozott biofegyver ellen keresték az ellenszert.

És ez teljesen normális amikor ilyesmin dolgoznak.

Expand full comment

Azóta a Mi Hazánk is feltett egy rövid videót a YT-ra. https://youtu.be/Cos43au7WgU?

Expand full comment

Úgy tűnik, az ótottak és a nemótottak közötti ellentét nem megszüntethető. Aztán ha mégis valami nyugalom kialakulna, azonnal föl kell korbácsolni az indulatokat, a megosztottság fönntartására.

Tudható volt, hogy a kormányzat "megemlékezése" mindenre is jó lesz (legfőkébben politikai szócsatákra), csak emlékezésre nem. Ugyanakkor kellett valamit reagálni a trumpi-féle lépésre, de hát (ez is tudható volt) elég bénára sikeredett az a lépés.

Aki(k) megszívták és károsultak, azok is másként látják a dolgokat, mint akik bambán befeküdtek a narratívának és azok is, akik búsás hasznot húztak belőle. A három halmaznak pedig alig-alig van átfedése.

Expand full comment

Egyszerűen pocsék. Még megerősítik magukat abban hogy mindent jól tettek, sőt, most is úgy csinálnák mint akkor.

Hol vannak ezek, melyik műsort nézik? Héééé, ez a Föld, nem a Hold. Bármi is látszódjon a Holdról.

In memoriam Kóbor János - A Föld árnyékos oldalán

https://m.zeneszoveg.hu/m_dalszoveg/557/omega/a-fold-arnyekos-oldalan-zeneszoveg.html

Expand full comment

Méltó válasz a bindzsisztáni szultán teljesítményére.

https://www.youtube.com/watch?v=4mPXgBaLufs

Expand full comment

Bele se kezdtem a videókba,  feltételezem, elöreszaladtak, nehogy még valami oltás sérült vagy belehalt személy hozzátartozója a külföldi hírek hallatán felbátorodva reklamálni merészeljen. 

Azt hiszem ez is, és a rengeteg abszurd reagálás problémákra, törvények kifacsarása, ezt "jelenséget" nevezhetjük tipikusan magyarországi sajátosságnak, ez a mi igazi unikumunk! 

Tudom, hogy ezt az itteni politikusbűnözők művelik, de azért az itt élő embereknek, magyaroknak valahogy mégiscsak van köze ehhez, mégha nem is tudnak tenni ellene.

Expand full comment