Magas beosztású japán törvényhozókból, orvosszakértőkből és nyomozókból álló csoport nemrégiben közzétett egy megdöbbentő kormányzati adatbázist, amely több millió COVID-szérummal beoltott állampolgár adatait tartalmazza.
Amit ezek megállapítottak az annyi, hogy a víz vizes.
A szisztematikus mérgezés velejárója az amit a derék japán tudósok megállapítottak.
A kérdés az, hogy miért állnak meg és miért nincs meg a MIÉRT VAN EZ, MI OKOZZA EZT SZÓ SZERINT - NEVEZZÜK MEG URAIM és HÖLGYEIM, mert az pontosan tudja már a legtöbb normális ember, hogy MIT OKOZ a...."biofegyver".
Ez nem mellékhatás, hanem tervezett hatás.
Még egyszerűbben - szándékos, előre el és megtervezett emberölés.
Azt pedig, hogy az oltatlan gyerekek, emberek sokkal egészségessebbek az életük folyamán, mint az oltottak több mint 60 éve ismert, tudott dolog, tény.
Erre lett kitalálva a "vakcinaellenes" jelző.
Ameddig nem látok legalább egy gazembert a bíróság előtt, ameddig nincs felelőségre vonás addig jöhetnek tanulmányokkal amit ha maga Jézus Krisztus urunk adott ki, seemi sem fog változni.
Ameddig ezekről a tömeggyilkos bűnözőkről nem rántják le a leplet nem felelnek ezért a tettekért addig minden más csak pisilés szél ellen.
Holnapra senki sem fog emlékezni se erre, se más tanulmányokra, konkrét bizonyítékokra.
A botulinumtoxin (gyakran: botulotoxin, röviden: botox vagy BTX) a Clostridium botulinum anaerob baktérium és rokon fajai által termelt exotoxin.
A baktérium nagyon veszélyes is lehet, mivel megakadályozza az acetilkolin neurotranszmitter exocitózisát a végbunkónál.
Ez a baktériumi fertőzés botulizmust is okozhat, amely ugyan ritka, de potenciálisan halálos betegség. Hét típust különböztetünk meg a botulinumtoxinból: A–G típusokat:
Az A és a B típus képes betegségek kialakítására az emberi szervezetben, de szintén a kereskedelmi és orvosi szférában is alkalmazzák.
A C–G típusúak ritkábbak, szinte alig fordulnak elő
Az E és F típusok okozhatnak betegségeket emberi szervezetekben.
A többi (C, D, G) típus állat szervezetekben okozhatnak betegségeket.
Az A és a B típusokat használják a gyógyszerekben a különböző izomgörcsök, illetve a túl aktív izomműködés okozta betegségek kezelésére.
A legmérgezőbb ismert vegyület, bizonyos esetekben viszont hatásos gyógyszerként alkalmazható, toxikus adagja nagyon alacsony. Tehát nagyon kis mennyiségben is erősen mérgező.

Mit lehet ilyen népre mondani?
Amerika kisérleti nyulai.
Ledobja rájuk az atombombát, leoltassa, totál legyengíti az országot és mégis földig hajolnak a gyilkosaik előtt. 🤷♀️🤦♂️
Ne hagyjuk ki a Weizmann Intézetet sem, meg a többi gazembert akik nyakig ülnek ebben a tömeggyilkos projektben.
Sokat olvasni manapság démonokról, az emberek nem azok aminek látszanak.
Lehet, viszont itt van a HALMÉREG (E típus) effektus, izé ezt BOTOX néven ismeri a világ, igen elterjedt a "FIATALITÁS" terén.
Nos, Kathy Hochul, New York állam kormányzójának, "BOTOX PILLANATA"
Fagyott Botox arc, figyeljék a szemeit:
https://twitter.com/i/status/1935105028336836727
A botulinumtoxin (gyakran: botulotoxin, röviden: botox vagy BTX) a Clostridium botulinum anaerob baktérium és rokon fajai által termelt exotoxin.
A baktérium nagyon veszélyes is lehet, mivel megakadályozza az acetilkolin neurotranszmitter exocitózisát a végbunkónál.
Ez a baktériumi fertőzés botulizmust is okozhat, amely ugyan ritka, de potenciálisan halálos betegség. Hét típust különböztetünk meg a botulinumtoxinból: A–G típusokat:
Az A és a B típus képes betegségek kialakítására az emberi szervezetben, de szintén a kereskedelmi és orvosi szférában is alkalmazzák.
A C–G típusúak ritkábbak, szinte alig fordulnak elő
Az E és F típusok okozhatnak betegségeket emberi szervezetekben.
A többi (C, D, G) típus állat szervezetekben okozhatnak betegségeket.
Az A és a B típusokat használják a gyógyszerekben a különböző izomgörcsök, illetve a túl aktív izomműködés okozta betegségek kezelésére.
A legmérgezőbb ismert vegyület, bizonyos esetekben viszont hatásos gyógyszerként alkalmazható, toxikus adagja nagyon alacsony. Tehát nagyon kis mennyiségben is erősen mérgező.
************************************************************************************************
Toxicitása
Ez a toxin a ma ismert egyik leghatásosabb méreganyag, csupán **30 pikogramm*** testsúlykilogrammonként már halált okoz.
**********************************************************************************************
1 gramm= 1,000,000,000,000 pikogramm....