A NATO arcába robbant a brit lőszersegély: Meg nem erősített hírforrások szerint a Hmelnyickij-i fegyverraktár felrobbantása után a szél miatt elérte az uránnal szennyezett por Lengyelországot
A hivatalos hatóságok által egyelőre meg nem erősített jelentések szerint, a Hmelnyickij-i fegyverraktár pénteki felrobbantása után szegényített uránporral szennyeződött az ottani környezet s ezt a porfelhőt a szél észak-nyugati száláramlat Lengyelország fele sodorta.
Az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint csekély de megnövekedett sugárzást észleltek miután a széláramlat miatt mérgező uránpor érkezett a lengyelországi Lublinba az ukrajnai, múlt pénteken felrobbantott lőszerlerakóból . Ebben a lőszerlerakóban körülbelül 500 millió dollár értéákű szegényített urán tartalmú lövedéket szállított Nagy-Britannia Ukrajnának. Most a pénteken keletkezett sugárzás és a mérgező por elérte Lublint, azaz Lengyelországot.
A fenti grafikonon látható radioaktivitási szinteket a lublini (Lengyelország) Maria Curie Skłodowska Egyetemen mérték. Ez azt jelzi, hogy az urán lőszerből származó port a szél Hmelnyickijből egyenesen Lublinba fújta.
Azok, akik a szabadban voltak és belélegzik a mérgező, radioaktív port, egészségügyi károsodást szenvedhetnek, növekszik esetükben a későbbi tüdőrák kialakulásának kockázata.
A sugár-szennyezett por egy része feltehetően a földön is leülepedett, az eső a talajvízbe viszi, ahol évtizedeken át csendesen MÉRGEZI a vizet.
Egy hasonló uránpor szennyeződés nagyon veszélyes lehet a terhes anyákra, akik elvetélhetnek emiatt vagy rendellenességgel születik meg gyermekük.
Máshonnan nem jeleztek semmilyen sugárzásveszélyt, vagy uránpor-szennyeződésta környező országokból. Ami érthető is, hiszen a széláramlat a hétvégén észak-nyugati irányba sodorta a robbanás következtében keletkezett porfelhőt.
Az amerikai hadi kommentátorok úgy vélik, mindezt azért történhetett meg , mert a NATO törvénytelenül, a nemzetközi hadi egyezményeket felrúgva, beavatkozott az ukrán-orosz konfliktusba.
Nyilván, amikor az Egyesült Királyság megajándékozta Zelenszkijéket a szegényített uránból készült lőszerekkel, nem gondolták, hogy ez Ukrajna legnagyobb szövetségesének a Zelenszkij-barát Lengyelországnak fog ilyen gondokat okozni. Mondhatni a NATO-nak arcába robbantak az uránnal dúsított lőszerek, a baj csak az hogy ezzel ártatlan polgárok egészsége került most veszélybe.
********************************************************************************************************
TISZTELT OLVASÓ! Segítsék tényfeltáró munkámat!
A Modern Apokrifek oknyomozó oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel!
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
A DRÁGA URSIKA NACSASSZONY JAVASOLTA ZELENÁNAK A KŐOLAJVEZETÉK ROBBANTÁSÁT.MOSTANÁBAN SOKAT TALÁLKOZNAK ŐK KETTEN.MEG IS LETT AZ EREDMÉNYE AZ ŐRDŐG MEG PEZSGŐT BONT. EURÓPÁT KIAKARJÁK VÉREZTETNI AZTÁN JŐHET KLAUS SVÁBBOGÁR AZ AGENDÁJÁVAL EZT MÁR MINDENKI ISMERI EZ A HÁTTÉRHATALOM VALÓDI CÉLJA.EURÓPÁT LÉLEGEZTETŐGÉPRE KAPCSOLNI AHONNAN NINCS KIÚT.ZELENÁNAK EGY ŐTLET- A CSŐVEZETÉKEKEN PÉNISZZONGORÁZZON MIKŐZBEN FELROBBAN.HŐLGYEIM ÉS URAIM-ÉBRESZTŐ ITT AZ IDŐ.
Nem nyugszik az EU és az USA amíg nem sikerül nekik lángba borítani Európát. Zelenszkij a Barátság kőolajvezetéket akarja felrobbantani, miközben folyamatosan ismétli, fegyvert, pénzt még, még, még! Ideje lenne az illetékeseknek felismerni, addig tart ez az eszetlen háború, amíg a zenebohóc nótájára táncolnak a világ vezető politikusai.