Visszaérkezett a Földre kedden a SpaceX űregységében a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta.
Eredetileg szerdán indultak volna el, de az időjárási körülmények miatt a NASA a Nemzetközi Űrállomásról való lekapcsolódást egy nappal előbbre hozta. Az űrkapszula csaknem 17 óra alatt tette meg a világűrben keringő állomás és a Föld felszíne közötti utat. Butch Wilmore és Suni Williams, két másik asztronauta társaságában a tervezettnek megfelelő helyen, Florida közelében szálltak le.
A két űrhajósnak az eredeti tervek szerint csak nyolc napot kellett volna az űrállomáson tartózkodnia, de a kísérleti űrszondával kapcsolatos technikai problémák miatt több mint kilenc hónapig kényszerültek maradni. Az űrhajósok folyamatosan azt mondták, hogy boldogok voltak a küldetés alatt, Suni Williams “boldog helynek” nevezte az űrállomást.
A Biden-kormányzat szabotálta a küldetést és kockáztatta az űrhajósok életét!
Elon Musk hozta nyilvánosságra, hogy a SpaceX „legfeljebb egy-két hónap után” ki tudta volna menteni az űrben rekedt űrhajósokat.
Felajánlotta, hogy hazahozza őket, de az akkor hivatalban lévő Biden-kormányzat "politikai okokból" "elutasította" az ajánlatát.
"Az űrhajósoknak csak nyolc napig kellett volna ott lenniük, és majdnem 10 hónapig voltak ott. Tehát ennek nyilvánvalóan semmi értelme " - folytatta.
Az űrhajósokra a Földre való visszaérkezést után többhetes rehabilitációs időszak vár, ami részben kiterjed a súlytalanságban töltött időszak után, a földi körülményekhez való visszaszokásra, így az elvesztett csont- és izomtömeg visszaszerzésére, de más élettani funkciók normális, földi körülményekhez való visszaállítására.
************************************************************************************************************
KEDVES OLVASÓK! Figyelem! A Modern Apokrifek oknyomozói oldal már csak pár napig érhető el ingyenesen, ha eddig nem fizetett elő, most még megteheti! Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
Értesítjük előfizetőinket, támogatóinkat, hogy a Modern Apokriffek oknyomozói és tényfeltáró híroldalra a jövőben NEM LEHET a megadott eddigi OTP-számláinkra előfizetést vagy támogatást utalni.
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Share this post