1. rész
Az itt közölt két VIDEÓ-t egyik Olvasónktól kaptuk, aki elkövette azt a hibát, hogy a propaganda nyomására, megvezetése miatt beoltatta magát a védőoltásnak hazudott COVID-méreginjekcióval.
Tímea őszintén beszél helyzetéről, a pokolról, amibe került a COVID-oltás beadatása után. Üzen Karikó Katalinnak is a második VIDEÓ-ban, tönkretett élete vergődésében őszintén megfogalmazza azt, amit milliónyi magyar gondol a Nobel-díjas tömeggyilkosról.
Mint megtudtam, Tímea is egyike azoknak, aki mindent megpróbált, hogy valahogy enyhítse a COVID-szérum okozta sok egészségügyi problémáját.
Orvosok, csodaszerekkel kereskedő sarlatánok , furcsa “terápiáit” próbálta ki. Mint elmondta még többet is kipróbálhatott volna, ugyanis érdekes módon ezek a csalók megtalálják áldozataikat a Facebookon, e-mailen, mintha csak egy szervezett bűnbanda alakult volna Magyarországon.
Ezekről a csodaorvosokról, gyógyítókról, az általuk kínált “vakcina-kivezető” szerekről és eljárásokról, na meg az ezek árfolyamáról sorozatunk következő részében írunk.
A persze dolog kétélű nagyon, ugyanis lebuktatva ezeket a szélhámosokat az a vád is érhet engem, mint oknyomozót, hogy a COVID-náci kormány malmára hajtom ezzel a vizet, hiszen ezek az emberek többnyire hősöknek, hős covid-ellenállóknak állítják be magukat, hogy így bizalmat ébresszenek azokba, akiket aztán lenyúlnak.
Ez azonban nem így van. Mert ezeknek a vakcinasérültekre szakosodó szélhámosoknak, legalábbis a krémjének nagy valószínűséggel megvan a kormányengedélye, bárcája arra amit művelnek. Ez külön fejezete less ennek a sorozatnak.
Ezek a csalók mind COVID-DÖGKESELYŰK!
A tömeggyilkosok vadászatának koncán nyerészkedő vakcina-dögkeselyűk
És eredmény , a vakcinasérülésekkel kezelteknél persze semmi. Talán olykor némi placebo-hatás érvényesül, de amiket eddig találtunk az igazoltan nem hozott javulást az oltottaknak.
Így járt sorozatunk első részének alanya is. Sok pénzért semmit nem kapott. Pedig mint mondta, kölcsönt is vett fel, bízva abban, hogy valahol megtalálja a megoldást, egy megmérgezett ember megoldását, hogy újra egészséges legyen, hogy kapja vissza,a mit a COVID-nácik elvettek tőle: egészséges egykori önmagát.
Átnézve Tímea “orvosi papírjait” és a sarlatánokkal, kuruzslókkal , azaz egyszerűen , csalókkal váltott üzeneteket, no meg a borsos számlákat, amiket ezért fizetett, egyre nyilvánvalóbb, hogy mára igazi iparág alakult ki a magyar oltássérültek becsapására. Hiszen a halálfélelemtől, százféle “mellékhatástól” meggyötört emberek ugye mindent megpróbálnak.
És fizetnek is érte, ha van miből.
Ha meg nincs, még kölcsönt is vesznek fel, ami a szélhámos csodadoktorok, csalók, sarlatánok és műsámánok és kamu kuruzslók zsebébe vándorol , akik SEMMIT nem segítenek, mert nincs hogyan.
Sajnos a Pentagon évtizedekig fejlesztett biofegyvere olyan több komponensű méreg, aminek semlegesítésére vezető tudósok is csak most keresik a megoldást.
A Pfizer dokumentumainak- beleértve az összetevőket és a mellékhatások okait is - pár napja kezdte vizsgálni az amerikai kongresszus vizsgálóbizottsága.
Ez ugyanis az egyetlen megoldás lehet, hogy a vezető tudósok, akiknek módjuk és tudásuk van erre, az amerikai kongresszus és a Robert Kennedy vezetésével induló új amerikai egészségügyi minisztérium segítségével elkezdjék megkeresni a ,módját annak, hogy mentsék a menthetőt a megmérgezett, azaz beoltott emberek tömegében,
Mert egyelőre NINCS bizonyítottan eredményes kezelés a COVID-szérum semlegesítésére.
Másik dolog, ami megdöbbentett, hogy sehol a világon nincs ennyire elburjánozva az a jelenség, hogy csalók, orvosok, magukat természetgyógyászoknak nevező alakok ilyen csalás-bizniszt vezettek volna be, mint ami megy ma Magyarországon.
És nyilván közülük sokan kapcsolatban állnak a budapesti kormánymaffiával, másként elképzelhetetlen lenne, hogy a mindent ellenőrző, megfigyelő, lehallgató COVID-náci Orbán-maffia engedné, hogy egyik-másik csodadoktor nyíltan praktizáljon “oltáskivezető” kezelésekkel!
DE vajon mi az ára, hogy egyesek mégis megtehetik ezt, abban az országban, ahol mai napig nincs egyetlen, hivatalosan elismert COVID-vakcinasérült, egyetlen kártérítési per?
Hetek óta nyomozunk ez után a furcsa, magyarországi jelenség után és nagyon sok furcsa, megdöbbentő , felháborító és elszomorító dokumentációnk, adatunk van már ehhez.
És közben fenyegetőzések, sértegetések, gyalázkodások, mert a szélhámos mindig támad, ha leleplezik. Voltam már: elmebeteg, szabadkőműves, beépített amerikai/orosz/román ügynök, fehérkalapos szektás, sőt volt olyan is, aki azt állította biztos jómagam is oltott vagyok, ezért vergődök így, hogy leleplezzem az oltotakat átverő csalókat.
Van egy rossz vagy jó hírem számukra: a felsorolt szitkok közül egyik sem vagyok. Független oknyomozó újságíró vagyok, és utánuk fogok menni! Nem szeretem ugyanis, ha sebesült nemzettársaim felett dögkeselyűk és hullarablók keringenek!
Kérem az Olvasókat, ha fontos nekik ez a valós harc az igazságért, az életünkért segítsenek , ha tudnak!
Kérem azokat, akik tudnak vagy tapasztaltak ilyen jellegű "vakcina-kivezető" szélhámosságról, esetleg részt is vettek ilyen szeánszokon írják meg.
Mert visszaélni az eleve megvezetett, becsapott , MEGMÉRGEZETT emberek nyomorúságával, halálfélelmével és ebből aljas módon hasznot húzni, elszedni ezeknek az embereknek a pénzét SEMMIÉRT, legalább olyan aljasság mint védőoltásnak hazudni egy kísérleti szérumot!
Sőt továbbmegyek, van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy a budapesti COVID-kormány is tud ezekről a szélhámosokról, ám azért nézi el nekik ezt a jól jövedelmező kuruzslást, mert azok a saját beépített embereik, csodadoktoraik, sámánjaik, s akkor, amikor az Ivermektinért a TEK-et küldték az emberekre, ezeket a kuruzslókat hagyják szabadon szélhámoskodni.
Aki tud információkat , kérem segítsen. Akár itt, akár privát üzenetben.
Ajánlom megtekinteni Tímea második VIDEÓ-ját is, ahol nemcsak a beoltott vagy nem beoltott emberekhez szól, hanem megszólítja a Nobel-díjas magyar származású méregkeverő tömeggyilkost Karikó Katalint is.
Mivel a Modern Apokriffek cikkeit is vizsla szemekkel figyelik reméljük az üzenet célba ér.
Ezer formában támad most ránk a Sátán magyarok. Csak józan , logikus ésszel, tartással és bátorsággal tudunk szembeszállni az ellenünk indított invázióval.
Tartsunk tehát össze és ne hagyjuk, hogy a tömeggyilkosok cinkosai esetenként csodadoktoroknak, mágusoknak hazudva magukat tovább súlyosbítsák a katasztrófát!
Második VIDEÓ: Egy COVID-vakcina sérült üzenete a társadalomnak és Karikó Katalinnak:
Szerk. megj. ha a második videó hangja nem indul be, kattintson IDE és nézze itt meg.
(Folytatjuk)
*************************************************************************************************
Fontos!
Tisztelt Olvasó!
Ha velünk akar maradni létrehozhatja vagy megújíthatja előfizetését. Erről részletek itt: Olvasóink kérésére: Lépésről-lépésre bemutatjuk, hogyan lehet előfizetni a Substacken a Modern Apokriffek oknyomozói híroldalra
KÖSZÖNET MINDAZOKNAK, AKIK VELÜNK VANNAK, VELÜNK MARADNAK, TÁMOGATNAK BENNÜNKET A MAGYAR NYELVŰ,SZABAD SAJTÓ FELTÁMASZTÁSÁBAN ÉS AZ IGAZSÁG KERESÉSÉBEN ÉS FELMUTATÁSÁBAN!
AZ IGAZSÁG ÉLETET MENT!
HA TAMOGATÓNK AKAR LENNI AZ ALÁBBI SZÁMLASZÁMOKON ADAKOZHAT AZ OLDAL FEJLESZTÉSÉRE.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Share this post