Lehet, hogy egy kép erről: 20 ember

Ferenc pápát a római Santa Maria Maggiore-bazilikában temették el – jelentette a Szentszéki Sajtószolgálat.

"13 órakor (moszkvai idő szerint 14 órakor) megkezdődött a római pápa koporsójának temetési szertartása. A szertartás az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis ("Római pápa temetési szertartás" ) előírásai szerint zajlott, a gyászmisét Li Camerlen bíboros celebrálta. A temetési ceremónia helyi idő szerint 13:30-kor ért véget" - áll a közleményben.

Ma tehát hivatalosan véget ért , véget kellett érjen a "Ferenc-pápa" projekt a Mély Állam forgatókönyvében, amit 2013-ban a CIA elindított Barack Obama utasítására.

A hírek szerint Barack Obama, a Ferenc pápa-projekt valódi megcsinálója, nem jelent meg a temetési szertartáson.

A világ ostobább vagy csak naivabb része pedig lelkesen asszisztál a sátáni színjátékhoz.

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember

Kegyeletből és mert arra programozták őket, hogy engedelmeskedni kell a propaganda sodrásának. Még akkor is, ha eleve gyanús, kétes manipulálások, furcsa események láncolata lapul a valóság előtt.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember

Ez a világ, ahol a NAGY MÁTRIX HAZUGSÁGAI KÉPEZIK A TÁRSADALMI ALAPOT... ÉS EZ ELÉG IJESZTŐ!

2025-öt írunk.

Hogy mi köze van ennek a cifra, sátáni globalista színjátéknak Jézushoz?

Nos egyszerű a válasz: SEMMI!

Az égvilágon semmi!

Egyszerűen ijesztő ez az egész show!

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember

Meg a sok bugyuta emberszabású statiszta a társadalomból, akik ezt el is hiszik!

Lehet, hogy egy kép erről: 8 ember

A Szentmisét követően körmenetben vitték Ferenc pápa koporsóját egy átalakított pápamobilon a Szent Péter-bazilikától a Santa Maria Maggiore-bazilikáig. A pápát végrendeletének megfelelően ugyanis privát szertartáson temetik el, a bazilika Pál-kápolnájában.

Lehet, hogy egy kép erről: 9 ember és tömeg

Ja, és csak elmondanám, Ferenc pápát, nem azért nem temették a szokásos, előírt pápai temetkezési helyre , mert ő így akarta, hanem azért, mert a Katolikus Egyházjogi Kódex (CIC) és az egyházrend szerint egyszerűen nem volt hivatalosan pápa, és a Vatikán főpapjai valamiért nem mentek e abba bele, hogy egy nem pápa, pápát a Szent Péter bazilikába. Ott csak felkent pápák nyugszanak. Az eddigi pápákat többnyire a Szent Péter-bazilikában temették el. A Santa Maria Maggiore-bazilikában azonban öt pápa is nyugszik: V. Pius, V. Sixtus, V. Pál, IX. Kelemen és XIII. Kelemen.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember

A pápai temetés valójában egy globalista politikai show volt.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember

Egy globalista politikai show-ra alapozott óriási szemfényvesztés.

Na, ennyit a kegyeletről, meg a gyászról. Lásd. lenti a VIDEÓ-t. Politika az egész világ. Aljas, globalista politika! Kész szerencse, hogy valójában semmilyen kegyeleti etikettet, vagy gyászbéli jóérzést nem szegtek meg. Mert nem volt hogy. És ezt a jelenlevő politikai marionettek is mind egy szálig tudták. Szép egy politikai cirkusz volt ez is.

Csak kicsit nyomasztó már ez a nagy, hazug hajcihő egy banális hazugság cifrázására!

De ez a vallásosnak mondott politikai színjáték ma véget ért.

Jöhet a következő projekt. Minden jótét Lélek dicséri az Urat!

******************************************************************************************************

KEDVES OLVASÓK! Figyelem! A Modern Apokrifek szerkesztősége kéri Önt, ha eddig nem fizetett elő, tegye meg! A jelenlegi információs hadviselésben segítse oldalunkat, hogy a valós híreket juttassuk el magyar nyelvű Olvasóinknak, így is védve őket a félrevezetéstől!

Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!

Értesítjük előfizetőinket, támogatóinkat, hogy a Modern Apokriffek oknyomozói és tényfeltáró híroldalra a jövőben NEM LEHET a megadott eddigi OTP-számláinkra előfizetést vagy támogatást utalni.

IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:

Szőke Mária Magdolna

Románia

BCR, RO26RNCB0318078127860001

SWIFT: RNCB ROBU

Részletesen IDE kattintva olvashat erről!