Fotó: Nos, ez az egész nem kér különösebb magyarázatot, az az erdélyi magyar aki ezek után is egy szavát elhiszi az RMDSZ-nek nem is érdemel jobbat!
Egyre több bizarr részlet igazolja, hogy az egész modernkori választási cirkusz tulajdonképpen csak egy megszervezett show a tömegek terelésére. Nem kell ennél jobb példa a romániai választási botránynál, ahol tavaly decemberben azért szakították meg és tiltották le az elnökválasztás második fordulóját, mert a románok nagy része saját maga választott független, antiglobalista jelöltet, Călin Georgescu személyében és nem kértek a hazug, globalista marionettekből.
Vasárnap, május 4 -én tartják meg a megpuccsolt elnökválasztás utáni választást, persze miután kiiktatták a versenyből a független jelöltet, aki valamennyi felmérés szerint megnyerte volna az elnökválasztást Romániában.
Az elmúlt hetekben a sarokba szorult globalista Mély Állam romániai csicskáéi bemutatták az eddigi leggusztustalanabb, leghamisabb és lássuk be legnevetségesebb kampány-showt. A magyar érdekvédelmi képviseltnek hazudott parlamenti prostipárt az RMDSZ is beleadott mindent ebbe a köpedelem-kampányba.
Így a román hazafi-párt az AUR vezetője és Georgescu támogatója, George Simion például igazán hálás lehet az RMDSZ-nek, mivel a hazug kampány miatt egyre több magyar fog azért is Simionra szavazni.
Fotó: A román sajtóban nyíltan gúnyolódnak azon, hogy az RMDSZ azt a jelöltet támogatja utasításra, aki szerint sem székelyföld sem székelyek nem léteznek …
A hazug etnikai , magyarellenes uszítással mellélőttek a tulipános tolvajok, miután az általuk támogatott alkoholgondokkal küzdő, globalista marionett: Crin Antonescu pár éve azt hirdette, hogy se Székelyföld, se székelyek nincsenek is. Akkor az RMDSZ pont Antonescu ellen rohant ki, mondván, hogy az egy magyarellenes gazember.
S mit ad Lucifer, most a magukat magyar érdekvédelemnek hazudó politikusok azt a Crin Antonnescut futtatják a globalista parancsra, akit pár éve magyarellenesnek mondtak. Sőt megcsinálták a gyomorforgató bohóckodást, hogy elvitték Antonescut székelyföldre kampányolni! Tudjuk, arra a Székelyföldre, ami Antonescu szerint nincs is és odaraktak megfizetett székelyeket, hogy azok nyalják fényesre a fura jelölt talpát.
Nem kell tehát csodálkozni, ha az erdélyi magyarok értelmesebbik része émelyegve fordult el ettől a hamis, ordenáré RMDSZ kampánytól.
Antonescu persze az RMDSZ-t sem kedveli , pár éve még ő maga nyilatkozta az RMDSZ vezetőről a fenti videóban is látható véleményét: “Az RMDSZ "urai" szégyent hoznak az erdélyi magyarokra és nem képviselik őket! Amikor ez a mondat elhangzott, szintén Kelemen Hunor volt az RMDSZ elnöke!”
Ezek után minden épeszű és gerinces erdélyi magyar felfoghatta, hogy ha szavazni akar, már csak azért is, hogy távolmaradásával ne élhessenek vissza a választási csalásokat kavaró szélhámosok, akkor még mindig jobban jár ha a román, antiglobalista, háborúellenes hazafira szavaz, mint hogy szavazatával kiszolgálja a sátánista globalistákat.
A csalások amúgy a jelek szerint be vannak készítve, ahogy ez a g,lobalsita metódus szerint megszokott.
Akárcsak az USÁ-ban a legutóbbi elnökválasztáson, Romániában is elővették a holtak megszavaztatását, mint az AUR közleményben tájékoztatta a sajtót, a jelek szerint több millió elhunyt román állampolgár neve szerepel a romániai szavazólistákon.
“Az AUR becslései szerint Romániában körülbelül 4 millió elhunyt embernek van hivatalosan még mindig „szavazati joga”, ami meghamisítja a választási valóságot, és manipulációs eszközt biztosít egy korrupt rendszer kezében, amely nem hajlandó elveszíteni az irányítást. Ez a helyzet nem csupán adminisztratív anomália.
Ez a nép akaratának meghamisítása és közvetlen fenyegetés a demokráciára, mivel az adatokat a választási részvétel mesterséges felfújására és a választási eredmények manipulálására használják fel. Ebben az esetben egy jelölt számára lehetetlenné válik, hogy elérje a szükséges szavazati küszöböt az első fordulóban.
Nyilvánvaló, hogy ez a rothadt rendszer, amelyet ugyanazok a politikai szereplők irányítanak, akik 35 éve irányítják Romániát, hazugságokra és manipulációra épült. 1989 óta minden választási fordulót beárnyékoltak ezek a felfújt listák, amelyeken keresztül az elhunyt románok szavazata politikai eszközzé válik.
Ezzel a felháborító valósággal szembesülve az AUR értesítette az Állandó Választási Hatóságot (AEP) és a Népi Ügyvédet, sürgős beavatkozást kérve az állandó választói névjegyzékek ellenőrzése és frissítése, valamint a névjegyzékek szavazásra való felhasználásának vizsgálatának megindítása érdekében.
Ezt a problémát George Simion, az AUR elnöke által bizonyos kategóriákba tartozó embereknek küldött személyre szabott leveleket követően fedezték fel, amelyekben a választói névjegyzék adatait használták fel, amelyeket az állam törvényesen tett elérhetővé minden parlamenti jelölt és párt számára.” - közölte le a párt közleményét a román sajtó.
Furcsának ígérkezik tehát a vasárnapi választás is. A Fehér Ház a bukaresti nagykövetségen keresztül máris megüzente, hogy az Egyesült Államok nem fogja elismerni a romániai választás eredményét, ha a legkisebb választási csalás kiderül…
Románia geopolitikailag kulcsfontosságú a NATO-nak jelenleg, ugyanis itt található a leghosszabb határ Ukrajnával. És valójában erről szól az egész választási sátánparádé!
****************************************************************************************************
KEDVES OLVASÓK! Figyelem! A Modern Apokrifek szerkesztősége kéri Önt, ha eddig nem fizetett elő, tegye meg! A jelenlegi információs hadviselésben segítse oldalunkat, hogy a valós híreket juttassuk el magyar nyelvű Olvasóinknak, így is védve őket a félrevezetéstől!
Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
Értesítjük előfizetőinket, támogatóinkat, hogy a Modern Apokriffek oknyomozói és tényfeltáró híroldalra a jövőben NEM LEHET a megadott eddigi OTP-számláinkra előfizetést vagy támogatást utalni.
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:
Szőke Mária Magdolna
Románia
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Share this post