Ukrán gyerekekkel tele ukrajnai autóbusz karambolozott Magyarországon - Állítólag egy makedóniai néptáncfesztiválra utaztak, ami azonban csak 10 nap múlva kezdődik
Súlyos buszbaleset történt vasárnap, július 6-án Magyarországon. A magayrországi sajtó hírei szerint: ukrajnai néptáncos gyerekekkel teli busz szenvedett súlyos balesetet Kunszentmártonnál.
Egy táncdalfesztiválra tartott Lvivből az észak-macedóniai Ohridba a Polunicska (Szamóca) táncegyüttessel az a busz, amelyik vasárnap délelőtt súlyos balesetet szenvedett Kunszentmárton mellett – tudta meg a Telex. A 44-es úton eddig ismeretlen okból lesodródott buszon 77 utas volt, akik közül 19-en megsérültek, négyen súlyosan.
Egy 17 éves lánynak a karját amputálni kellett – értesült a Telex. További két gyerek műtétre szorult.
A baleset helyszínén a település polgármestere mellett megjelent Ukrajna budapesti nagykövete, Sándor Fegyir és ukrán konzulok, hogy azonnali segítséget nyújtsanak az ukrán állampolgároknak – írta az Ukrán Nagykövetség.
A baleset után a többi utast egyelőre a település művelődési házában helyezték el.
Helyszíni ellátás után a sérülteket a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházba szállították.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárást.
A balkeset körülmményei még ismeretlenek.
De nemcsak ez az egyetlen kérdéses részlet ebben a balesteben.
Lviv, vagy más néven Lemberg azon városok egyike, melyet a Mainstream Mádia hírei szerint az orosz haderők folyamatosan bombáznak. Egy folyamataosan bombázott városban úgy tűnik, mégsincs akkora baj, ha a helyi tánccsoport gyerekeit lazán szállítják az Észak-Makedóniai Ohhidban megtartandó Néptánc fesztiválra.
Nyilván két légicsapás között az ukrán gyerekek lelkesen járnak táncpróbákra, de mivel megszokhattuk, hogy az ukrajnai háború a világ egyik legbizarabb háborúja akár el is hihetjük, hogy egy szétbombázott városban nyugodtan működik továőbb egy gyerekekből álló néptánccsoport.
És ezeket a gyerekeket busszal el is akarták vinni július 6 -án Észak Makedóniába , a néptáncfesztiválra.
Ezzel mondjuk annyi gond van, hogy ez a fesztivál a hivatalos program szerint csak július 16 - án, tehát csak tíz nap múlva kezdődik el, íme a teljes programja a rendezvénynek.
Az Ohridban, Észak-Macedóniában megrendezésre kerülő "Tánc Ohridban" Nemzetközi Néptánc- és Népzenei Fesztivált 2025. július 16-20. között rendezik meg. A program a következőket tartalmazza:érkezés július 16-án, városnézés, hajókirándulások és a résztvevő csoportok előadásaiA fesztivál célja , hogy bemutassa a kulturális hagyományokat és elősegítse a barátságokat a zene és a tánc segítségével.
Íme a program részletesebb leírása:
Július 16.: Érkezés, szállásfoglalás a szállodában, fogadás a csoportvezetőkkel.
Július 17.: Ohrid városnézése, beleértve a Szamoil-erődöt, az Antik színházat, a Plaosnikot és a Szent Kaneo templomot. Együttes felvonulása és az első fesztiváleste.
Július 18.: Hajókirándulás az Ohridi-tavon, a vízi múzeum és a Szent Naum-templom megtekintése. A fesztivál második estéje (opcionális).
Július 19.: Látogatás Struga városában és a Kalista kolostor komplexumában. Záróünnepség oklevelekkel, ajándékokkal és egy záróbulival.
Vajon akkor miért indultak el ilyen hamar, 11 nappal hamarabb az ukrán gyerekekkel az állítólag szétbombázott Lvivből?
A Google Maps térképe szerint, ha folyamatosan haladnak ez az út 17-18 óra.
Nyilván oka volt, hogy ezeket - az állítólagos néptáncsos gyerekeket - a fesztivál előtt tíz nappal már kivigyék Ukrakjnából.
Abból a szétbombázott városból, ahol a jelek szertint a kulturális életet és a néptáncpróbákat nem befolyásolja a rommá lőtt város, a háborús övezet.
A felnőtt kísérők között férfiak is vannak a hírek alapján, ami azért is kérdés, mert a kijevi kormány intézkedése szerint a hadköteles, azaz 18-60 év közötti férfiak egy ideje egyáltalán nem hagyhatják el Ukrajna területét, a katonai mozgósítások miatt.
Lehet - szakmai ártalomként - csak én vagyok szőrszálhasogató, de emlékeztetnék arra, hogy az elmúlt háborús évek során közel 200 000 ukrán gyerek tűnt el és vált nagy valószínűsággel gyerekkereskedők és pedofil hálózatok áldozatává!
Láttunk már a Vöröskereszt álcája alatt működő gyerekkereskedő bandáklat, akik ügyesen beolvadtak a katolikus és más egyházi alapítványokba és így vitték, szállították ki Ukrajnából az “árut” azaz a gyerekeket, olykor akár szervdonornak.
Mindez valóság, amit a nyugati oknyomozó média és az orosz hatóságok is folyamatosan jeleztek már a közvéleménynek, de az EU-s cenzúra és a Slava Ucraina agymosásának elmebaja megakadályozta ennek a súlyos problémának a tudomásul vételét a nyugat-Európai gyarmatokon!
Ezek a gyerekek a hírek szerint még Magyarország területén vannak.
Lehet a magyar hatóságoknak, annak a magyar kormánynak, mely éppen az ukrán maffia ellen kampányol, nem ártana utánanézni a balesetet szenvedett busz utasainak a személyazonossága után!
Egész biztos, hogy csak egy bajba került tánccsoportot látunk itt?
Mivel gyermekek életéről van szó, lehet megérne egy alaposabb vizsgálatot az eset, ugyanis emlékeztetném a magyar hatóságokat arra a tényre, hogy az ukrajnai hadviselés óta 200 000 ukrán gyerek tűnt el nyomtalanul!
Inkább tévedjünk, mint növeljük ezt a tragikus számot!
Kapcsolódó cikkek:
Szervkereskedőt értek tetten Kárpátalján: a pénzért megvett kisgyerekeket külföldre szállította szervdonornak
**************************************************************************************************
KEDVES OLVASÓK! Figyelem! A Modern Apokrifek szerkesztősége kéri Önt, ha eddig nem fizetett elő, tegye meg! A jelenlegi információs hadviselésben segítse oldalunkat, hogy a valós híreket juttassuk el magyar nyelvű Olvasóinknak, így is védve őket a félrevezetéstől!
Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:
Szőke Mária Magdolna
Románia
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Ha velünk akar maradni létrehozhatja vagy megújíthatja előfizetését. Erről részletek itt: Olvasóink kérésére: Lépésről-lépésre bemutatjuk, hogyan lehet előfizetni a Substacken a Modern Apokriffek oknyomozói híroldalra
"Lviv, vagy más néven Lemberg azon városok egyike, melyet az orosz haderők folyamatosan bombáznak"
Sose bombázták, rakétázták, nem a várost, hanem a fegyverlerakatokat, mivel Lvov (orosz nevén) az első nagy város Lengyelországtól keletre Ukrajnában, pontosabban Rzeszovtól (170km) ahova a NATO-Angol-USA gépek szállnak le fegyerekkel teli gépekkel.
Tudják, "terjesszük a demokráciát" (Rothschild pénzen) alapon.
Egész egyszerűen, az MI6 angol titkosszolgálat fegyvereket csempész Ukrajnába - ILLEGÁLISAN!
https://www.flightaware.com/live/airport/EPRZ
RAF Brize Norton (BZZ / EGVN)
https://en.wikipedia.org/wiki/RAF_Brize_Norton
RAF - Royal AirForce - ez bizony ANGOL!!!!!
Közben pénteken meg ez történik:
https://www.napitema.com/2025/07/megdobbento-allitas-gyermekkereskedelmi.html