Újabb "csemege" a COVID-vakcináról: Olyan marhahúsból kinyert, gén-kezelt részecskéket tartalmaz, melyek bizonyítottan akár halálos "húsallergiát" is okozhatnak, ez pedig már a klímakamu fejezet része
Az elmúlt hónapok során egyre több olyan tanulmányt olvastam el, kellett elolvassak a korrekt tájékoztatás miatt is, melyek a titokzatos COVID-vakcina összetételét kutatják. Már maga ez is egy abszurd, hogy most, miután ezt az ismeretlen eredetű és összetételű trutyit, kényszerítéssel és zsarolással, teljesen törvénytelenül, az orvosi és a jogi alapoknak ellentmondva belenyomták több millió ember testébe, majd most kezdik ezek összetevőit kutatni tudósok… Ez önmagában szürrealista sátánizmus! Nem lehetett volna ezt azelőtt megtenni, ellenőrízni, mielőtt ezt a védőoltásnak hazudott C19- emberirtót beadták, belekényszerítették emberek sokaságába?
Persze ez költői kérdés, minden épeszű és racionálisan tájékozódó ember tudja erre a választ.
Szóval újabb és újabb tanulmányok érkeznek arról, mi van ebbe a légúti vírus ellen reklámozott “szuper-vakcinába”. A nanorészecskék, immunrendszert kicselező mRNS, kobrakígyó mérge, abortált emberi magzatokból kinyert géntöredékek, stb.stb. arra enged…
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Szőke Mária Magdolna - Modern Apokrif to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.