Trump és a "váltott gyerek" szindróma – Az amerikai elnök lehülyézte Tucker Carlsont és alapjáraton senki nem érti mit alakít az izraeli-iráni maffia-sztoriban
A magyar népi legendákból bizonyára a legtöbben ismerik a váltott gyerek féle népmondát, mikor is egy óvatlan pillanatban a Gonosz, a rontó, ártó démonok az egészséges gyereket kicserélik egy másikra.
Vagyis a váltott gyermek, az olyan gyermek, amelyet a néphit szerint boszorkányok vagy ártó démonok csempésznek az ép, egészséges gyermek helyébe.
Nos, ez a hasonlat jutott eszembe figyelve Donald Trump amerikai elnök több mint furcsa, politikai ámokfutását az izraeli-iráni pár napja kirobbantott háború kapcsán.
Az egész azt a benyomást kelti, mintha ez a Trump, nem is az a Trump lenne, aki bátran kiállt a globalista Mély Állam ellen, aki igazságot és békét ígért a világnak.
Valami hiba csúszott a sztoriba.
Mert lássuk be, elég furcsa, hogy miközben Trump előadta – igaz kevés sikerrel, de annál nagyobb propagandával – a jóságos békegalamb szerepét az egyik kazár háborús spekulációban, az ukrán-orosz háborús konfliktus kapcsán, aközben a világ leggyűlöltebb, legsötétebb cionista, kazár politikusával Benjamin Netanjahuval kidolgozták azt a másik kazár projektet, mely során Izrael megtámadta Iránt és ezáltal a világot globális szinten a rég betervezett Harmadiik Világháború szélére sodorták.
Nyilván az sem véletlen, hogy a „váltott gyerek” Trumppal a közelmúltban több ismert, eddig hűséges követője is összecsapott, lásd. az Elon Musk féle történetet, de a világhíres amerikai médiaszemélyiség , Tucker Carlson sem díjazta a „váltott gyerek” Trump új keletű fura húzásait és a népirtó, gázai hóhérral, Netanjahuval kötött titokzatos szövetségét.
Meg a hazudozásaokat.
Először, hogy nem is tudott Netanjahu tervéről, azaz Irán megtámadásáról, aztán, hogy de tudott erről, majd harmadjára, hogy valójában együtt csinálják az egészet, Trump és a gázai hóhér…Sok az ellentmondás, sok a hazugság.
És valamennyi verzió azt bizonyítja, valami nagyon nincs rendben Trumppal!
Carlson minap azzal vádolta meg Trumpot – ezt a mostanit – hogy döntéseivel nem az Egyesült Államokat, hanem Izraelt részesíti előnyben.
Ez a mostani Trump pedig erre válaszul, simán lehülyézte Carlsont, aki a rázós elnökválasztási kampányban teljes szívvel és lélekkel támogatta őt.
Donald Trump ugyanis nyíltan Tucker Carlsonra támadt, miután az újságíró bírálta az elnök Iránnal kapcsolatos álláspontját: „Valaki magyarázza el annak a hülye Tucker Carlsonnak, hogy IRÁNNAK SOHA NEM LEHET ATOMFEGYVERE ” – írta Trump hétfő este a Truth Social weboldalán.
Trump kirohanása mindössze néhány órával azután történt, hogy az újságírók Carlson azon felhívásáról kérdezték, miszerint az Egyesült Államok ne avatkozzon bele egy gyorsan eszkalálódó Izrael-Irán háborúba.
„Nem tudom, miről beszél Tucker Carlson. Hadd legyen neki egy tévéállomása, és mondja el ott, amit akar, hogy a világ meghallgassa ” – mondta az amerikai elnök a G7-csúcstalálkozón a brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után, amelyet a közel-keleti válság miatt a tervezettnél korábban otthagyott.
Ezt követően - mintha csak felolvasná a cionisták óhajait – Trump nyilatkozott, miszerint a megtámadott Irán, feltételek nélkül adja meg magát.
Igen, a „váltott gyerek” Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, Irán „feltétel nélküli megadását” követeli. Holott Irán nem az Egyesült Államokkal, hanem Izraellel áll háborúban! Milyen diplomáciai jogalapon követel Trump itt bármit?
Főbb pontok ezzel kapcsolatosan:
Az Irán feletti légtér mostantól teljes mértékben az Egyesült Államok ellenőrzése alatt áll;
Irán legfelsőbb vezetőjének, Ali Khamenei ajatollahnak a tartózkodási helye biztosan ismert, de Washingtonnak esze ágában sincs likvidálni őt – „legalábbis egyelőre”;
Trump nem szívesen használná az amerikai hadsereget az iráni probléma megoldására, de a türelme kezd elfogyni.
„Iránnak jó nyomkövető és egyéb védelmi felszerelése volt, ráadásul nagy mennyiségben, de ez semmi az amerikai fejlesztésekhez és fegyverekhez képest. Senki sem csinálja jobban, mint a jó öreg Amerika.”
A világ azon része, akik eddig támogatták Trumpot és az igazság bajnokát keresték benne, aki a Globalista Mély Állam sátánista vezetői ellen fog harcolni, pedig csak állnak és bámulnak.
Mi ez? Ki ez? Mi az ördög ez az egész?
Biztos, hogy ugyanazt a Trumpot látjuk, mint akit az amerikai nép megválasztott novemberben a globalista maffiával szembeharcolva?
Ugyanis ez az alak, ez a jelenlegi Trump valójában úgy viselkedik, mint egy cionista maffiavezér és nem úgy, ahogy ezt eddig láttuk tőle, mint a világ egyik nagyhatalmának az elnöke!
Az amerikai elnök fenyegető üzenetek özönét tette közzé Irán ellen a TruthSocial nevű platformján.
A közzétett üzenetek hangvétele elképesztő, különösen mivel az Egyesült Államok eddig hivatalosan nem avatkozott bele a konfliktusba.
Trump arrogánsan és fenyegetően viselkedik, mint egy maffiózó, aki pisztolyát lóbálva meg akarja ijeszteni, és rá akarja venni a méásiakt, hogy az fizessen enki védelmi pénzt.
Íme az első üzenet ebben a baljós sorozatban, amely után a nemzetközi diplomácia soha többé nem lesz ugyanolyan:
„Most már teljes és totális ellenőrzésünk alatt tartjuk Irán égboltját. Iránnak jó égbolt-megfigyelő eszközei és egyéb védelmi felszerelései voltak, bőven, de ezek nem hasonlíthatók az Amerikában tervezett, gyártott és előállított „cuccokhoz”. Senki sem csinálja jobban, mint a jó öreg USA.”
És ezekben a furcsa, bűnözői, maffia szlengre hajazó Truth Social-os üzenetekben, ez a mostani Trump mindig többes számot használ. Többes szám első személyben, a
„ mi” közösségét vállalva fel valakikkel, akikkel együtt csinálja ezt az egész furcsa háborús kavarást. És nyilkván ez a többes szám nem Amerikáról szól!
„Pontosan tudjuk, hol rejtőzik az úgynevezett „Legfőbb Vezető”. Könnyű célpont, de biztonságban van ott – Nem fogjuk likvidálni (megölni!), legalábbis egyelőre nem. De nem akarjuk, hogy rakétákat lőjenek ki civilekre vagy amerikai katonákra. Fogy a türelmünk. Köszönjük a figyelmet erre a kérdésre!”
Végül a sorozat (egyelőre) utolsó üzenete nagybetűvel íródott, és Irántól "FELTÉTEL NÉLKÜLI KAPITULÁCIÓT" követel.
Az Egyesült Államok hivatalosan nem áll háborúban Iránnal! Milyen alapon követel tehát bármit Trump Irántól?
Mert hivatalosan Izrael áll háborúban Iránnnal. De akkor mi ez az egész Trump-féle maffiakommunikáció,ami igaziból olyan, mintha mondjuk Netanjahu írta volna.
Képzeljük már el, ha ezt az üzenetsorozatot Putyin tette volna közzé. Vagy Hszi. Vagy Kim. Vagy az ajatollah...Valakik nagy valószínűséggel nagyon aljas és nagyon veszélyes játáékot űznek az Egyesült Államokkal és közvetve az egész világ békéjével!
Donald Trump úgy vonult be a történelembe, mint az első amerikai elnök, aki 2017 és 2020 közötti hivatali ideje alatt egyetlen háborút sem indított. És mint az az ember, aki néhány halálos csapást mért a progresszív baloldalra.
De mi lett azzal az emberrel?
Hol van? Hova lett?
Persze feltételezhetnénk, hogy Trump csak jót akar, és erről szólnak ezek a spekulációk. De ezt nem feltételezhetjük, míg mindezt Trump a népirtó, cionista kazárvezérrel, Benjamin Netanjahuval közösen teszi!
Apropó, Benjamin Netanjahu a sajtóhírek szerint péntek délután elhagyta Izraelt és azóta ismeretlen helyen tartózkodik, és olykor nyilatkozgat.
Lehet, pont Washingtonban van és a Truth Social oldalon éli ki világuralmi hatalomvágyát?
Summa summarum, amit látunk az nem a valóság. És jelen pillanatban nem vagyok meggyőződve, hogy jó vagy rossz az, hogy ebben a mocskos, globalista kavarásban nem tudjuk az igazat és nem ismerjük a valóságot!
***************************************************************************
A Modern Apokrifek szerkesztősége kéri Önt, ha eddig nem fizetett elő, tegye meg! A jelenlegi információs hadviselésben segítse oldalunkat, hogy a valós híreket juttassuk el magyar nyelvű Olvasóinknak, így is védve őket a félrevezetéstől!
Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:
Szőke Mária Magdolna
Románia
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Valóban, köszönjük, hogy felhívja a figyelmet erre az eshetőségre, hogy ez a Trump már nem az a Trump. Megnyerették a választást, aztán eltüntették.... Sajnos nem lehetetlen, és sajnos valószínűleg nem ez az első eset valamely politikai vezetővel....
Furcsábbnál furcsább dolgok történnek az USA-ban.
"A belbiztonsági minisztert, Kristi Noemet kórházba vitték mentővel allergiás reakció után
A belbiztonsági minisztérium (DHS) Kristi Noemet több jelentés szerint kedden egy washingtoni kórházba szállították.
Az 53 éves Noem eszméleténél volt, amikor a mentőautó elvitte, és azóta a kórházban beszélt biztonsági embereivel.
Titkolózás, spekuláció, de aztán kiderült mi történt.
Hát ez:
„Hétfőn Noem Rand Paul szenátorral és Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi és humánminiszterrel együtt ellenőrizte a Fort Detrickben található biológiai veszélyességű laboratóriumokat”.
„Noemnek nincsenek bejelentett krónikus egészségügyi problémái.”
https://pbs.twimg.com/media/GtmPcb4XkAAOV64?format=jpg&name=medium
Ah, szóval ez a COVID "szülőhelye".
Szóval "biológiai veszélyességű laboratóriumokat" ez biofegyver laboratórium.
Ha az USA aláírta a nemzetközi egyezményt a biofegyverekről a 70-es években akkor egyáltalán miért létezik ez a laboratórium?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Biol%C3%B3giai-_%C3%A9s_toxinfegyver-tilalmi_egyezm%C3%A9ny
És Magyarországon miért van 2 azaz kettő darab ezekből a laboratóriumokból?????
Magyarosrszág is aláírta a nemzetközi szerződést!
Magyarország 1972. április 10-én írta alá az egyezményt, a ratifikációs okmányokat 1973. február 15-én helyezték letétbe és az 1975. évi 11. törvényerejű rendelettel hirdették ki.
Szóval "orvosi/biológiai kutatások" címszó alatt ez megy ma????