Már több mint tízezer főre becsülik azoknak a tüntetőknek a számát, akik jelenleg is a Bukaresti Alkotmánybíróság (CCR) épülete körül demonstrálnak és követelik a megpuccsolt és leállított elnökválasztás második fordulójának folytatását.
Az emberek egyre érkeznek az ország több részéből Bukarestbe, hogy részt vegyenek a több napja tartó demonstráción. Mint folyamatosan tájékoztattunk erről, Romániában precedens nélkülii törvénysértést követtek el a Nyugat, azaz a Globalista maffia parancsára, egész egyszerűen leállították az elnökválasztás folyamatát, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem az előre megírt globalista forgatókönyv érvényesül , hanem az emberek nagy része, több millió romániai szavazó a független jelöltként induló Călin Georgescut akarja a román elnöki posztra.
A globalista ellenőrzés alatt levő politikai vezetés egyszerűen leállította az elnökválasztást, noha hamar kiderült, hogy semmi okuk nem volt erre, ugyanis a választásokon nem történt sem csalás, sem visszaélés.
A volt államelnök, a WEF-báb Klaus Iohannis, akinek mandátuma december 21-én lejárt, törvénytelen módon maradt posztján, így az általa kinevezett miniszterelnök és a teljes kormány ilegitim Romániában jelenleg.
A trónbitorló volt elnök és az egész ilegitim kormány valamikor tavaszra tervezik az elnökválasztást, de úgy , hogy azt elölről akarják kezdeni, lenullázva több millió román érvényes szavazatát, melyet már leadtak.
Ez nehezen fog sikerülni, ugyanis evidens, hogy a romániai helyzet szorosan kapcsolódik a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump beiktatásához, ugyanis Romániára is ki akarták terjeszteni Ukrajnából a háborús provokációt, hogy ezzel bevonva egy NATO államot vészhelyzetet hirdetve szabotálják Trump beiktatását.
A románok tehát most egy állóháborút vívnak a Globalista Maffiával és ha január 20 án Trump leteszi az elnöki esküt, több mint valószínű a románok magatartása sem lesz ilyen visszafogott a rájuk szervezett államcsíny kapcsán.
Jelenleg több mint tízezer ember vette körül a Bukaresti Alkotmánybíróság épületét.
A demonstráción ügyvédek csapata is részt vesz, akik olyan eljárást kezdeményeztek, amelyben arra kérik a CCR bíráit, hogy vizsgálják felül az elnökválasztás 2. fordulójának törlésére vonatkozó döntést.
A tüntetők a román zászlókon kívül feezületeket, szentképeket, Călin Georgescu fotóit és egy koporsó alakú dobozt hoztak magukkal, amelyre azt írták, hogy „DEMOKRÁCIA”.
A tüntetések napok óta zajlanak, a hét végére bedurvulhatnak.
A Mainstream Média megpróbálta elhallgatni mind a tiltakozások létezését, mind a valós okot.
A magyarországi sajtó sem tájékoztat a bukaresti tüntetésekről.
A tüntetők pénteken első alkalommal alkalmaztak erőszakot, a hírek szerint több olyan újságíróstábot is elkergetek onnan és megrongálták autóikat, akik a Mainstream Média szokása szerint hazudoznak az eseményekről, elferdítve a valóságot.
A kora délutáni órákban jött a hír, miszerint „2025. január 10-én az Alkotmánybíróságon nyilvántartásba vették Călin Georgescu ügyvédei által benyújtott kérelmet.
A tömeg egyre gyülekezik Bukarest központjában.
Cikkünk az események szerint frissül.
*************************************************************************************************
Fontos!
Tisztelt Olvasó!
Ha velünk akar maradni létrehozhatja vagy megújíthatja előfizetését. Erről részletek itt: Olvasóink kérésére: Lépésről-lépésre bemutatjuk, hogyan lehet előfizetni a Substacken a Modern Apokriffek oknyomozói híroldalra
KÖSZÖNET MINDAZOKNAK, AKIK VELÜNK VANNAK, VELÜNK MARADNAK, TÁMOGATNAK BENNÜNKET A MAGYAR NYELVŰ,SZABAD SAJTÓ FELTÁMASZTÁSÁBAN ÉS AZ IGAZSÁG KERESÉSÉBEN ÉS FELMUTATÁSÁBAN!
AZ IGAZSÁG ÉLETET MENT!
HA TAMOGATÓNK AKAR LENNI AZ ALÁBBI SZÁMLASZÁMOKON ADAKOZHAT AZ OLDAL FEJLESZTÉSÉRE.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Share this post