OLVASMÁNY: Durva politikai tragikomédia amit Ferenc pápa betegsége és haldoklása körül kavar a Mély Állam - hogy így vagy úgy eltávolítsák a porondról a többszörösen kompromittált pápai figurát
Ferenc pápa kórházba került. Állapotáról azóta is ellentmondásos hírek jelennek meg. Hol arról tudósítanak a mainstream Médiában, hogy a pápa jobban vagy, hogy arról, hogy haldoklik és kérte az utolsó kenetet, aztán megint jobban, lett, de nem, mégsem, mert súlyos légzési rohama volt és vérátömlesztést is kapott…mindeközben meglebegtették a világ előtt, hogy egészségügyi állapota miatt esetleg le is mondhat a pápa.
Nos, közlöm szeretettel, nem mondhat le.
Legalábbis a római katolikus pápa, de az is igaz, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy Ferenc pápát nem sorolhatom a Jézust szolgáló főpapok közzé, Még akkor sem, ha netán valóban haldoklik.
A római katolikus egyház működését megalapozó Katolikus Egyházjogi Kódex szerint ugyanis a pápai “állás” életfogytiglan szól, már amennyiben igazi pápákról beszélünk.
Ferenc pápa amúgy a katolikus egyházjog szerint is maximum ellenpápának titulálható.Egy ellenpápának, aki a globalista/sátánista világelit tagjaként alapjaiban megpróbálta kiir…
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Szőke Mária Magdolna - Modern Apokrif to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.