Anna Brnabić szerb miniszterelnök a szerb médiának elárulta, hogy az orosz titkosszolgálatok figyelmeztették szerb kollégáikat a nyugatbarát tüntetők által tervezett felkelésre vasárnap este, amikor megpróbálták elfoglalni a belgrádi városházát.
A „ Szerbia az Erőszak Ellen” nevű ellenzéki párt által vezetett legutóbbi választások „tisztességtelen” voltát skandáló tüntetők tömegei megpróbálták elfoglalni a főváros városházát.
Vasárnap több ezren tiltakoztak Belgrád belvárosában a december 17-i választások megismétlését követelve, a tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be, míg a tüntetők járdakövekkel dobálták az épületet védő rendőröket és csendőröket. Aleksandar Sapic belgrádi polgármester szerint óriási károk keletkeztek a közgyűlés épületén.
Szerbia miniszterelnöke nyilvánosan mondott köszönetet Oroszországnak az újabb "színes forradalom" megakadályozásáért.
A kifejezést nem véletlenül használták, mivel a múltban különböző színű forradalmak buktatták meg az oroszbarát kormányokat Ukrajnában és Grúziában.
Alexander Vucic szerb elnök nagyon zavarja a nyugatiakat, és mindenféleképpen keresik a "helyettesét".
„Köszönjük, Oroszország” – a szerb miniszterelnök Moszkvának köszönheti a „színes forradalom” meghiúsítását
Anna Brnabić azt mondta a médiának, hogy az orosz titkosszolgálatok felfigyeltek a nyugatbarát tüntetők vasárnap este tervezett hatalomátvételi kísérletére.
A belgrádi zavargások mögött a Nyugat áll - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a RIA Novosztyinak, összehasonlítva a helyzetet Ukrajna legitim elnökének, Viktor Janukovicsnak a 2014-es megbuktatásával:
"Nyilvánvalók a kollektív Nyugat arra irányuló próbálkozásai, hogy felszítsa a helyzetet az országban a kijevi hatalomátvételek technikáját alkalmazva" - húzta alá az orosz diplomáciai tárca szóvivője a belgrádi eseményekről nyilatkozva.
Zharova hangsúlyozta, hogy jelen helyzetben az egyetlen lehetséges megoldást a szerb alkotmány rendelkezéseinek szigorú követése és a "saját országa nemzeti érdekei alapján szavazó szerb nép választásának" tiszteletben tartása jelenti.
Vucic vasárnap éjjeli tévébeszédében nyugalomra intette a lakosságot, és kijelentette, hogy semmiféle forradalom nincs Belgrád utcáin, másrészt szégyenletesnek nevezte, hogy az ellenzék a nép akaratával szembeszállva, erőszakkal akar hatalomra kerülni.
**********************************************************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Share this post