Mit is tartalmaz az Európára zúduló "szaharai por"? - Arzént,báriumot,nikkelt, cinket,vasat,alumíniumot! - A Boszniai Vegyészmérnöki Intézet már egy éve analizálta a "szaharainak" mondott valamit
Míg az európai hatóságok a médiapropagandán keresztül folyamatosan arról biztosítanak bennünket arról, hogy a "szaharai pornak" mondott furcsaságban levő részecskék, amelyek ugye tonnaszám hullottak egész Európára, Görögorsazágot például szerdán narancsszínű ködbe borították, az egy teljesen normálisnak tekinthető folyamat része, addig a Bosnyák Párt (BOSS) már tavaly közzétett egy elemzést, amelyből kiderül, hogy a “szaharai pornak” mondott akárminek valójában nem sok köze van sem a Szahara sivataghoz, sem az ott levő homokhoz.
Fotó: Athén szerdán. Állítólag szaharai porfelhő lepte el. A gond az, hogy a vegyészmérnöki elemzések szerint ennek a pornak nem sok köze van a Szaharához, kérdés tehát hogy és miért került a levegőbe?
Egy esztendeje, hogy a 2022-es "szaharai" esőzésekkel összefüggésben közleményt adtak ki, mely a degenerált propagandisták “konteósozását” kivédendő a boszniai Vegyészmérnöki Intézet bizonyítékain alapul, amely felkérte a Minisztertanácsot, hogy hivatalosan is elemezze a furcsa és a jelek szerint nem is “szaharai”por emberi egészségre gyakorolt hatását.
Fotó: 2024, április 24-én a “szaharai homokkal” szennyezett pár perces eső után így nézett ki egy azelőtt frissen lemosott, romániai autó. A szélvéádőről lekapart üledék mágneses volt.
A párt képviselői kifejezetten a Szaharából hoztak eredeti szaharai homokot és port és ezt összehasonlították az elemzések során a Bosznia-Hercegovinára hulló porhoz hasonlították.
Nos, az eredmény látványos: "Az igazi szaharai homokot és az akkori esőkből származó “szaharai homoknak” mondott porral összehasonlítva kiderült, hogy a “piszkos eső” 44-szer több arzént, 660-szor több báriumot, 2500-szor több nikkelt, 64 százalékkal több cinket és 23-szor több vasat tartalmazott, továbbá 728-szor több alumíniumot."
VAJON A SZELEK SZÁRNYÁN A SZAHARÁBÓL EURÓPÁIG, HOGYAN KERÜLHETETT BELE EZ A SOK NEM EMBERI LÉGTÉRBE VALÓ FÉM AZ ÁLLÍTÓLAGOS “SZAHARAI HOMOKBA”?
Érdekes módon az EU-s kormányok erről hallgatnak. Vajon milyen csoda folytán került menet közben az állítólagos “szaharai porba” a sok fém szennyeződés?
És főleg miért?
A magyar hatóságok legutóbb húsvétkor figyelmeztettek a “szaharai porfelhőre”, mely beterítette akkor is Magyarországot is.
A “konteósozásra” idomított, degenerált propagandisták méregfogának kihúzása érdekében is, de elsősorban Olvasóink tájékoztatására, lentebb közöljük a boszniai hivatalos vegyészmérnöki elemzés adataival kiadott sajtóközleményt és a Boszniai Vegyészmérnöki Intézet által kiadott dokumentumot, ugyanis nagyon úgy dfest, hogy megint , újra hazudtak, hazudnak nekünk és a “szakharai homok” nak semmi köze a szaharai homokhoz!
Sajtóközlemény - Az állítólag szaharai homokkal szennyezett "piszkos eső" tartalmának elemzése a Vegyészmérnöki Intézet által
„A külföldön tapasztalható nagy érdeklődés miatt a Bosnyák Párt (BOSS) közleményt adott ki, amely a „piszkos eső” kémiai összetételét mutatta be az Európából és Bosznia-Hercegovinából származó szaharai homokkal összehasonlítva, mivel ez a jelenség sok polgárnak aggodalomra adott okot, ugyanis folyamatosan tapasztalják a megnövekedett fémkoncentrációt a furcsa esőkben.
Több VIDEÓ jelent már meg, s jelenik meg folyamatosan, mely igazolja, hogy a szaharai pornak mondott anyagban mágneses fémrészecskék is vannak. A BOSS lefordította az elemzésről szóló sajtóközleményt angolra, és elküldte a külföldi médiának az ügy további kivizsgálására.
Emlékeztetünk arra, hogy Bosznia-Hercegovina Nemzeti Válságügyi Stábja benyújtott a Tuzla Vegyészmérnöki Intézet Tesztlaboratóriumának egy Dél-Tunéziából származó, eredeti és módosítatlan homokmintát és a Lukavac melletti Dobošnica Donja homokmintáját, amelyet 2022. április 7-én vettek a "piszkos eső" után. ", annak érdekében, hogy összehasonlító elemzést végezzenek a valódi szaharai homok az esőből származó homok között. - mondta Mirnes Ajanović ügyvéd, a BOSS-Bosnyák Párt elnöke.
A Vegyészmérnöki Intézet 2022. május 24-én nyújtotta be elemzését 361-02/22 számon (725,40 KM került az elemzésért), amelyben megállapították, hogy a vizsgált bosznia-hercegovinai mintában 24 elem van, és Az FBiH tartományban a káros és veszélyes anyagok mennyiségének meghatározásáról szóló szabályzattal összefüggésben az arzén-, bárium-, nikkel- és cinktartalmat a megengedett határértéknél jóval magasabb értékben határozták meg . A szaharai homokkal és az esőből származó szaharai homokkal összehasonlítva a piszkos eső 44-szer több arzént, 660-szor több báriumot, 2500-szor több nikkelt, 64-szer több cinket és 23-szor több vasat tartalmazott .
Azt is megállapították, hogy a minták a szaharai homokban 14,2 mg/kg, míg a bosznia-hercegovinai piszkos esőben 10342 mg/kg, azaz 728-szor több alumíniumot tartalmaznak.
Ahhoz, hogy a csapadék utáni por ezen kémiai összetételének okáról a végső következtetést levonhassuk, állami intézmények megbízásából és a törvényben meghatározott mintavételi eljárásokkal több különböző helyről további elemzések elvégzése szükséges.
A BOSS elnöke, Mirnes Ajanović ügyvéd megkeresést intézett a Bosznia-Hercegovina Minisztertanácsához a Vegyipari Mérnöki Intézet jelentésével, amelyben azt kérte, hogy vegyenek részt és azonnal végezzenek átfogó elemzést a bosznia-hercegovinai helyszínen. , beleértve egy toxikológiai elemzést annak megállapítására, hogy feljegyezték-e a szervezetekben való felszívódást, hivatalos vizsgálati eredményeket kapnak, és szükség esetén kellő időben fellépnek a polgárok és az ökoszisztémák védelme érdekében."
AZ INTÉZMÉNY ELEMZÉSE:
VIDEÓ:
*****************************************************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
Ha értékelte ezt a cikket, talán fontolóra veheti, hogy adományozzon a Modern Apokriffek számára. A legtöbb más weboldallal ellentétben mi nem kapunk független finanszírozást. Teljesen önkéntesen dolgozunk, de elkerülhetetlen költségekkel jár a webhely működtetése. Számítunk olvasóink segítségére, akár rendszeres, akár egyszeri kifizetésekkel.
Köszönöm!
Ha még nem iratkozott fel az új cikkekről szóló napi e-mail-értesítésre, kérjük, tegye meg.
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Na ezért nem ajánlják a maszkot, nehogy kivédje valaki...
Kedves Szőke Mária Magdolna! Nem is tudom,miért nem vagyok meglepve,erősen gyanítottam,h vmi ilyesmi lehet a háttérben!!!!!!!!!!! Mindenesetre köszönöm az infót,már csak azt kellene kitalálni,hogyan tudnánk ez ellen is fellépni,sok-sok minden más mellett