Megvan a szükséges számú aláírás az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásához - közölte egy román EP képviselő
A romániai politikus, Gheorghe Piperea, az AUR európai parlamenti képviselője bejelentette, hogy elérték a szükséges aláírási küszöböt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásához. Piperea, aki foglalkozását nézve ügyvéd, a COVID-terror alatt vált ismertté nemcsak Romániában, de nemzetközi szinten is, ugyanis tagja annak a csapatnak, mely orvosokból, jogászokból, újságírókból verbuválódott, s a kamu pandémia és a vakcina-terror alatt nyilvánosan felléptek , védték a polgárokat a COVID-nácik ellen.
Mostani, a román médiában is megjelent nyilatkozatában Piperea közölte, hogy jogilag most már semmi akadálya annak, hogy Európa egyik fő,glovbalista sírásója, a “WEF-boszorkányként” emlegetett Ursula von der Leyen ellen bizalmatlansági indítványt nyűjtsanak be.
„Eljutottunk arra a pontra, ahol az indítványt hivatalosan is benyújthatjuk. Az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjából már 69 európai parlamenti képviselő írta alá, valamint kollégák a Patriots for Europe, az ESN, az Európai Néppárt és a politikailag független európai parlamenti képviselők közül” – mondta Piperea a Mediafax hírügynökség szerint .
Elmondása szerint az indítványt az Európai Parlament plenáris ülésén olvassák fel, vitatják meg és szavazzák meg, valószínűleg a 2025. júliusi ülésszakon.
„Fontos pillanat lesz, mivel látni fogjuk, kik támogatják még nyilvánosan a Bizottságot, a minden irányból – beleértve a sajtót is – érkező kritikák ellenére” – tette hozzá Piperea.
Bár az EP-képviselő elismeri, hogy az indítvány elfogadásának esélye csekély, kijelenti, hogy „a célját mindenképpen elérték”, mivel nyilvános vitát fog kikényszeríteni a Bizottság intézkedéseiről és felelősségéről.
Az AUR európai parlamenti képviselője kijelenti, hogy az indítványban említett okok között szerepel az „európai források rossz kezelése”, a „nemzeti választásokon való visszaélés” és az „átláthatóság hiánya a Pfizerhez hasonló vállalatokkal fenntartott kapcsolatokban” a világjárvány kontextusában.
**************************************************************************************************
KEDVES OLVASÓK! Figyelem! A Modern Apokrifek szerkesztősége kéri Önt, ha eddig nem fizetett elő, tegye meg! A jelenlegi információs hadviselésben segítse oldalunkat, hogy a valós híreket juttassuk el magyar nyelvű Olvasóinknak, így is védve őket a félrevezetéstől!
Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
Értesítjük előfizetőinket, támogatóinkat, hogy a Modern Apokriffek oknyomozói és tényfeltáró híroldalra a jövőben NEM LEHET a megadott eddigi OTP-számláinkra előfizetést vagy támogatást utalni.
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:
Szőke Mária Magdolna
Románia
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Nem értem én ezt a fickót.
Ursula van de Lejjebb egy KINEVEZETT HELYTARTÓ, a KAZÁROK brüsszeli BÁBJA Európában.
Beszavazták, ellenfele nem volt, ő volt az egyedüli "JELÖLT".
Gondolja ez az AUR-os fickó, hogy egy bizalmatlansági akármi ezt meg fogja változtatni????
Mit szív?
Hm, Ursula van de Lejjebb még ennél is többet tud:
https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20250618/500-nap-se-kellett-hogy-az-eu-beelozze-az-usa-t-egy-uj-ipari-csodaval-768689