Megdöbbentő atrocitás, valódi magyarellenesség Nagyváradon!: A globalista, liberális önkormányzat KILAKOLTATÁSI VÉGZÉST küldött a híres, magyar premontrei templom főapátjának (3. rész)
Halálos fenyegetéssel üzent a lakájsajtóban a hatalom a premontrei rendnek? - “ a prépostság addig létezik, amíg annak „utolsó tagja” él! “
A globalista hatalomnak alávetett Mainstream Média az a manipulációs fegyver, mely soha nem a tényeket és nem az igazságot helyezi előtérbe. Az elmúlt években láthattuk, hogy a Mainstream Média és a manipulációs, tényelferdítő hazugságok szorosan összefüggenek. Ezt történt a nagyváradi premontrei rendház főapátjának vegzálásával is. Az Evenimentul Zilei román újság - nyilván elfogultan, vagy éppenséggel megrendelésre – teljesen elferdítve próbálta bemutatni azt a megdöbbentő helyzetet, melyet hetek óta nyomon követünk mi is, és melytől folyamatosan tájékoztatjuk a világ magyarjait. Történetesen azt, hogy a nagyváradi globalista önkormányzat semmibe véve a jogot és a törvényt, KILAKOLTATÁSI felszólítással akarja eltávolítani a több évszázados magyar premontrei templomból, annak főapátját, Fejes Rudolf Anzelm prépost prelátust.
A hatalom által megrendelt cikk nemcsak elfogult, rosszindulatú és tényelferdítő, hanem egyenesen - közvetett módon- egyfajta halálos fenyegetést tartalmazott a premontrei főapát személye ellen.
Aztán mikor a főapát a replika jogán szót kért, hogy ezt elkerüljék, hiszen akkor kiderül a sok hazugság és fenyegetés, egyszerűen eltüntették a hazug, fenyegető cikket. Azonban az Internet nem felejt. És az emberek sem.
2025-ben Európa közepén. Az alábbiakban Fejes Rudolf Anzelm a közösségi médiában is megosztott közleményeit tesszük közzé, hogy az Olvasók is világosan lássák, milyen szinten megy a globalista rablógazdálkodás egy EU-s tagállamban, Romániában.
Ugyanitt értesítjük a váradiakat, hogy folytatódnak a figyelemfelkeltő imatüntetések, ma, azaz júnus 9-én hétfőn este újabb közösségi imádkozás, békés, de határozott tiltakozás helyszíne lesz a nagyváradi Úri utcai premontrei templom.
Ez azért is fontos, mert a váradiak és talán nem csak ők, világosan látják, ez a történet mára egyfajta vadászattá, megfélemlítéssé fajult. Sok váradi jelezte, hogy akárcsak 1964-ben, mikor a Ceaușescu diktatúra kommunista pribékjei a híres váradi Szent László templomot akarták lebontani, amit az akkori váradi keresztények élő kordonnal, saját testükkel védtek, úgy a mai váradi keresztények is hajlandóak lesznek ilyen élő emberlánccal körbekeríteni az Úri utcai magyar templomot is.
Rekapituláljunk:
- a jelenlegi globalista irányzatú, nemzeti liberálisnak mondott, váradi román városvezetés, Florin Birta, liberális polgármesterrel az élen, teljesen szürreális és jogtalan kilakoltatási felszólítást küldött a több évszázados magyar, szerzetesi templom főpapjának, arra utasítva azt, hogy hagyja el a templom épületét, amire az önkormányzat jogot formál, ki tudja milyen jogalapon.
Ilyen mértékű vegzálása a magyar keresztény közösségnek nem történt 1964 óta, mikoris az akkori kommunista hatalom a híres Szent László templomotA akarta lerombolni.
Nos, úgy látszik, 2025-ben a globalista kisistenek nem lerombolni, hanem elrabolni akarják, nemcsak a város magyar örökségét, de a magyarok építette műemléktemplomokat is.
A történet átfogó ismertetője az előző részekben, dokumentumfilmen megnézhető:
*
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY
“Az Evenimentul Zilei című országos napilap 2025. május 31-én olyan cikket közölt, amely súlyosan elferdítette a Premontrei Kanonokrend jogfolytonos váradhegyfoki prépostságának kánonjogi és közjogi státuszát. A cikket a szerkesztőség azóta észrevétlenül eltávolította a saját weboldaláról, anélkül hogy közzétette volna a hivatalos helyreigazítási kérelmet, amely közlésre kötelezné őket.
Ahelyett, hogy eleget tett volna alkotmányos kötelezettségének, a lap szerzője újabb kérdéseket küldött, melyekben burkoltan azt sugallta: a prépostság addig létezik, amíg annak „utolsó tagja” él.
Ezt a félrevezető, és kánonjogilag teljesen megalapozatlan állítást ráadásul olyan kontextusban közölték, ahol a sajtó rendszeresen engem nevez meg „az utolsó tagként”. Így ez a mondat már nem pusztán tévedés, hanem olyan pszichológiai nyomásgyakorlás, amely közvetetten egy személy fizikai megszűnését sugallja intézményi megoldásként.
Ez nem vélemény, hanem súlyos visszaélés a sajtó hatalmával – olyan állítás, amely egyszerre sérti az emberi méltóságot, a vallási meggyőződés szabadságát és a közjogi elismerésen alapuló egyházi jogfolytonosságot.
A valóság ezzel szemben az, hogy a katolikus egyház kánonjoga világosan kimondja: egy prépostság – különösen egy pápai jogú, jogfolytonos rend keretében – nem létezhet kolostor nélkül, és a kolostor nem értelmezhető a prépostság kanonikus közössége nélkül (vö. can. 608–610, 634–638 CIC). Egy prépostot nem lehet felszentelni és benedikálni akkor, ha nincs kolostora – vagyis székhelye, konventuális lakóhelye –, amely felett valós, jogszerű rendelkezési joga van. Tulajdonképpen ebbe nyer beiktatást.
1999-ben, amikor engem – a Szentszék jóváhagyásával – ünnepélyesen benedikáltak és beiktattak a Premontrei Prépostság élére, ez csak azért volt lehetséges, mert a Roman Ciorogariu utca 16. szám alatti épület hivatalosan és ténylegesen a prépostság használatában és birtokában állt, mint jogfolytonos kolostor és prelátusi rezidencia.
Ma viszont épp ebből az épületből akarnak csendőrségi beavatkozással eltávolítani, figyelmen kívül hagyva a tulajdonjog történelmi, kánonjogi és közjogi alapjait – és ezzel nemcsak az emberi méltóságomat, hanem a teljes prépostság jogi realitását is megkérdőjelezve. A támadás nem egyetlen ember, hanem a teljes intézmény ellen irányul: az 1999-es kánoni beiktatásom, az állami kongruám, a jogi státuszom, sőt maga a kolostor léte kerül utólagos tagadás alá – mintha mindez soha nem is létezett volna.
Ezért most nyilvánosságra hozom az Evenimentul Zilei szerkesztőségéhez és a cikk szerzőjéhez címzett hivatalos válaszaimat – a kánonjogi igazság, a jogállamiság és az emberi méltóság védelmében.
A teljes magyar nyelvű szöveget a következő bejegyzésben közlöm.
Íme az „Evenimentul Zilei” szerkesztőségének megküldött hivatalos felszólításom magyar nyelvű fordítása.
Szomorúan állapítom meg, hogy a római katolikus főpapok súlya és méltósága ma már vajmi keveset nyom a mainstream sajtó mérlegén. Éppen ezért – és nem dacból, hanem hittel – pünkösdhétfőn imádkozni fogunk ellenségeinkért.
A „Evenimentul Zilei” szerkesztőségének
Tisztelt szerkesztőség!
2025. június 3-án hivatalosan megküldtem Önöknek – mint a Premontrei Kanonokrend apátja és prépost-prelátusa – a jogomnak megfelelő válaszlevelet Veronica Bursașiu asszony által jegyzett, rágalmazó tartalmú cikkükre. Ezen válaszlevél mindmáig nem került közlésre, holott közzététele kifejezett kötelezettségként fakad Románia Alkotmányának 30. cikk (6) bekezdéséből, valamint az európai felelős sajtógyakorlat alapelveiből. Ahelyett, hogy e kötelezettségnek eleget tettek volna, a kifogásolt cikket észrevétlenül eltávolították az online felületről, minden hivatalos indoklás nélkül, és ahelyett hogy a megküldött válaszomat közölték volna, újabb, sugalmazó jellegű kérdéseket juttattak el hozzám, ugyanazon újságírónő közvetítésével, fenntartva ezzel a médián keresztüli zaklatás folyamatát.
Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy országos ismertséggel rendelkező sajtóorgánum a törvény tiszteletben tartása helyett elkerülő és közvetett nyomásgyakorlási technikákat alkalmaz, különösen akkor, amikor egy felszentelt személyről van szó, aki egy a román állam és a Szentszék által hivatalosan elismert közjogi vallási intézmény kánonjogi vezetője.
Ezúton is felhívom figyelmüket egy hivatalosan megküldött részletre, amelyet Veronica Bursașiu asszony 2025. június 4-én juttatott el a Prépostság hivatalos e-mail címére, Ioan Bujor szerkesztő úr, az EVZ csoport munkatársa jóváhagyásával:
„Megjegyzem, hogy nem vontam kétségbe a rend létét, hiszen ismert, hogy egy ilyen rend, ha egyszer elismerik, akkor az úgy marad az utolsó tag haláláig. Az azonosság létére vonatkozó értelmezés, mint az ingatlanvita tétje, az Ön véleményét tükrözi. Köszönöm.”
Ez a megfogalmazás – „az utolsó tag haláláig” – rendkívüli súlyosságú. Figyelembe véve, hogy a sajtóban rendszeresen és megalapozatlanul „az utolsó premontrei szerzetesként” szerepeltetnek, ez az állítás burkoltan azt a hátborzongató és kegyeletsértő képzetet keltheti, hogy fizikai eltűnésem egyben az ingatlanvita „megoldását” is jelentené. Egy ilyen sugalmazás – még közvetett módon is – elfogadhatatlan pszichológiai nyomásgyakorlást jelent, különös rosszindulatot feltételez, és súlyosan sérti egy közjogi státuszú vallási intézmény legitimitását. Egy országos sajtótermék részéről egy ilyen kijelentés propagálása gyakorlatilag egy vallási közösség intézményi megszüntetésére való felhívással egyenértékű, egy egyházi vezető biológiai eltüntetésének sugallatán keresztül.
Köztudott tény, hogy a Premontrei Kanonokrend pápai jogú, közjogi személyiséggel rendelkező szerzetesi közösség, amelyet a Szentszék hivatalosan elismert, és amely Romániában a 1218/2008-as Kormányhatározat alapján került bejegyzésre. A Katolikus Egyház kánonjoga (can. 582, 593, 634–640 CIC) világosan kimondja, hogy a rend léte és jogfolytonossága nem kapcsolható egyetlen fizikai személy életéhez. Ezzel ellentétes állításokat tenni jogilag hamis, a rend jóhírét sértő, és társadalmilag veszélyes.
Ezért ezúton felszólítom Önöket:
● Határolódjanak el nyilvánosan ettől az elfogadhatatlan megfogalmazástól és az abból eredő sugalmazásoktól;
● Ismerjék el a kifogásolt állítás sugalmazó és megbélyegző jellegét;
● Haladéktalanul és teljes terjedelemben tegyék közzé a 2025. június 3-án hivatalosan megküldött válaszlevelemet, bármiféle módosítás vagy csonkítás nélkül.
A közzététel megtagadása egy alkotmányos jog gyakorlásának akadályozásával egyenértékű, amelyet a Büntető Törvénykönyv 297. és 298. cikke is szankcionál, amennyiben az nemcsak a személyes becsületemet sérti, hanem a papi és intézményi tisztségem gyakorlását is.
Emlékeztetem Önöket, hogy a Premontrei Kanonokrend Prépostsága:
● a Román Kormány által hivatalosan elismert, pápai közjogi jogállású entitás;
● a Vallásügyi Államtitkárság nyilvántartásába bejegyzett vallási intézmény;
● olyan szervezeti struktúra, amelynek keretében betöltött tisztségem közpénzből kerül finanszírozásra, egy felszentelt, püspöki szinttel egyenértékű klerikusi státusz alapján, önálló kánonjogi joghatósággal és megszentelt hivatással.
Következésképpen bármely, a személyemhez köthető lejáratás közvetlenül egy olyan intézményt sért, amelyet hazai és nemzetközi jogszabályok védenek.
Ezúton kifejezetten értesítem Önöket, hogy amennyiben a közzététel megtagadása továbbra is fennáll:
● büntetőfeljelentést teszek a szerkesztőség vezetése ellen egy alkotmányos jog akadályozása és rendszeres, célzott zaklatás miatt;
● polgári keresetet nyújtok be nem vagyoni kártérítés iránt, egyetemlegesen az újságíró és a médiacég ellen;
● panaszt nyújtok be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a vallási alapon történő közvetett hátrányos megkülönböztetés és papi megbélyegzés miatt;
● hivatalos értesítést küldök az Európa Tanács és az EBESZ illetékes szervei felé, hivatkozva arra, hogy sajtófelületüket egy védett vallási vezető ellen irányuló lejárató kampányra használták, megsértve a vallásszabadság nemzetközi normáit.
Ezen túlmenően, a 2010/13/EU irányelv (az audiovizuális médiaszolgáltatásokról), valamint az Európa Tanács CM/Rec(2011)7 számú ajánlása alapján emlékeztetem Önöket arra, hogy a média felelősségre vonható, ha aktívan hozzájárul a vallási közösségek megbélyegzéséhez. A papokkal szembeni rágalmazó megnyilvánulások nem részesülnek a sajtószabadság védelmében.
A lelkipásztorok ellen irányuló gyűlöletkeltő beszéd is gyűlöletbeszédnek minősül. Az, hogy ez kérdés vagy „vélemény” formájában kerül közlésre, nem csökkenti a súlyosságát. Egy jogállamban a klérus elleni szimbolikus erőszak nem igazolható, még újságírói szándékkal sem.
Határozottan kijelentem: nem fogadom el, hogy szentségi méltóságom, kánonjogi tisztségem és személyem bármely része egy alantas médiapolemika eldobható eszközévé váljon. Ha a román állam nem hajlandó megvédeni egy felszentelt hivatás méltóságát, meg fogom védeni én – minden rendelkezésemre álló hazai és nemzetközi jogi eszközzel, azoknak a nemzetközi egyezményeknek és szerződéseknek az alapján, amelyekhez Románia csatlakozott.
Tisztelettel és határozottan,
Fejes Rudolf Anzelm O.Praem.
apát, prépost-prelátus
A Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság vezetője”
***************************************************************************
A Modern Apokrifek szerkesztősége kéri Önt, ha eddig nem fizetett elő, tegye meg! A jelenlegi információs hadviselésben segítse oldalunkat, hogy a valós híreket juttassuk el magyar nyelvű Olvasóinknak, így is védve őket a félrevezetéstől!
Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:
Szőke Mária Magdolna
Románia
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Eredeti link ami nem műkődik.
https://evz.ro/abatele-premonstratens-somatie-de-evacuare-de-la-primaria-oradea.html
Itt a cikk amit eltűntettek.
Május 31-én és Június 3-án archiválta a NET....
Románul:
https://web.archive.org/web/20250603011934/http://evz.ro/abatele-premonstratens-somatie-de-evacuare-de-la-primaria-oradea.html
Magyarul:
"Premontrei apát, kilakoltatási felszólítás a nagyváradi városházáról
Veronica Bursașiu 2025. május 31., 20:44
A nagyváradi apát a kilakoltatási végzés visszavonását kérte. A végzést egy peres eljárás keretében adták ki, amelyet a nagyváradi városháza folytatott a premontrei rendházzal.
A per a „Mihai Eminescu” Nemzeti Kollégiumot is magában foglaló épületegyüttes visszaszolgáltatására vonatkozott. A rend a középiskoláért folytatott pert elvesztette. Mivel az öt szoba, amelyben az apát lakik, ugyanolyan kataszteri számmal rendelkezik, mint a kolostor épületében található Mihai Eminescu Nemzeti Központ, ezért az önkormányzat tulajdonát képezi.
A legnagyobb adósa a nagyváradi városházának.
A rend, az egyik leggazdagabb
A városháza európai alapokból akarja rehabilitálni az épületet. A nagyváradi iskola, Nagyvárad egyik legtekintélyesebbje, amelybe évtizedek óta nem fektetettek be. A Premontrei Rend azt állítja, hogy a nagyváradi városháza megváltoztatta a telekkönyveket, hogy egyértelmű jogi státuszt teremtsen az ingatlanoknak. a Premontrei Rend tulajdonában lévő nagyváradi ingatlanok között több ikonikus épület van a városban és a Félix fürdő üdülőhelyen, valamint mintegy 1100 hektárnyi földterület.
Több tucatnyi per van folyamatban a visszaszerzésük érdekében.2022-ben a Premonstratens katolikus szerzetesrend volt Nagyvárad város költségvetésének legnagyobb adósa.
A városháza zálogjogot helyezett el a civil szervezet vagyonán, miután annak képviselői nem fizették ki az önkormányzat számláira a 4,5 millió eurós összeget. A zálogjog bélyegilletéket jelentett abban a perben, amelyet a Premonstratens-rend a román állam ellen indított a kormányon és a pénzügyminisztériumon keresztül a romániai vallási szektákhoz tartozó ingatlanok visszaszolgáltatásával foglalkozó különbizottságon keresztül.
A nagyváradi apát arra kéri a híveket, hogy imádkozzanak azért, hogy ne evakuálják őket
„Várunk minél többeket hétfőn este az Úr angyala imára/ünnepségre.Mutassuk meg együtt, hogy szeretjük és védjük az egyházat - amely mindannyian vagyunk: hívek és papság, egy test Krisztusban” - szólt a felhívás, amelyet a nagyváradi premontrei rendház számontartása indított Fejes Rudolf Anzelm nevében.A fohász célja az volt, hogy megakadályozzák Rudolf Anzelm Fejes apát, a Nagyváradi Prépostság Premonstratens Kanonokrend Premontrei Rendjének vezetőjének kilakoltatását.
Csatlakozott hozzájuk Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök és Tőkes László volt püspök. Az apát egy online adásban kifejtette, hogy május 19-én a nagyváradi városházától május 19-én kilakoltatási végzést kapott a nevére. Az idézést azonban „formailag, címében és tartalmában is visszaélésszerűnek” minősítette..
Az apát nem örül annak, hogy az iratokban egyszerű állampolgárként kezelik.
„A nagyváradi városháza még a sekrestyét is közkinccsé nyilvánítja” - magyarázta az apát. Boldogtalannak tartja, hogy a városháza dokumentumaiban egyszerű polgárként kezelik. Még akkor is, ha szerzetesi fogadalma, pappá és apáttá szentelése alapján nem tekinthetik annak.
Fejes Rudolf Anzelm rámutatott, hogy a templom és a Mihai Eminescu Nemzeti Kulturális Központ mellett található kolostort 1994 óta hivatalosan elismeri a román állam a Vallási Kultuszok Államtitkárságán keresztül. „Egy ilyen jogi státusú építmény, egy kultuszhely nem mehet át a köztulajdonba - mondta a szerzetes a hirado.hu-nak. Ez felháborító igazságtalanság”.
A helyzetet Tőkés László 1989-es temesvári kilakoltatási kísérletéhez hasonlította, aki annak idején az egyházi és világi hatóságokat is értesítette."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ebben a cikkben nincs semmi fenyegetés, viszont sokkal rosszabb dolgok vannak itt.
1. Okirat hamisítás.
2. Hogy tartozhat egy katolikus rend 4,5 millió euróval a nagyváradi önkormányzatnak?
3. Nem elég, hogy ellopták az épület 90%-át, most a maradék 10% kell, mert az EU források a renoválásra nem lesznek meg.
Véleményem szerint, ez nem az apát életét fenyegeti, hanem az életterét, és magát a premontrei rendet amit szó szerint kiraboltak.
Hogy értse mindenki ezt a helyzetet:
A tiltakozók gyertyákkal a kezükben vontak élő láncot a rendtől elkobzott és mindeddig eredménytelenül visszakövetelt iskolaépület és rendház köré.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett tiltakozó akción a római katolikus egyházhoz tartozó premontrei rend főnöke, Fejes Anzelm Rudolf főapát, és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet a város központjában álló római katolikus templomban.
***************************************************************************************************
Amint Fejes Anzelm Rudolf főapát felidézte, a tanítással foglalkozó premontrei rend nagyvárad központjában álló iskolaépületét és rendházát 1937-ben sajátította ki a román állam, az 1989 után hozott restitúciós törvények azonban csak az 1945 után államosított ingatlanokra vonatkoznak. A rend peres úton próbálja visszaszerezni egykori vagyonát.
***************************************************************************************************
Csűry István református püspök beszédében felidézte, a történelmi magyar egyházak Nagyváradon közösen léptek fel a római katolikus püspöki palota, a református püspöki palota és a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium ingatlanainak visszaszolgáltatásáért is. A közös fellépés mindhárom esetben sikerre vezetett.
A beszédeket követően a templomból kiáramló tiltakozók gyertyákkal a kezükben vontak élő láncot a rendtől elkobzott és mindeddig eredménytelenül visszakövetelt iskolaépület és rendház köré.
Szilágyi Zsolt, az EMNT egyik alapítója, az esemény után az MTI-nek elmondta: amint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszavont restitúciója is jelzi, a bukaresti kormányzatban nincs meg a politikai akarat az államosított egyházi és magánvagyon visszaszolgáltatására."
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tehát, magyarul, amit 1945 óta loptak el el a románok az visszaigényelhető, de amit előtte, lásd Trianon 1920, az nem.
Igy már ugye érthetőbb, hogy ez sokkal rosszabb mint egy állítólagos átvitt értelmű halálos fenyegetés, amit ebben a fenti cikkben nem találni....
Itt a magyar múlt eltüntetése a cél, a város magyar alapításának az eltűntetése meg ilyesmi.
2023-as cikk, tehát ez nem ma kezdődött, és a kilakoltatási parancs ennek a cirkusznak a folytatása.
https://evz-ro.translate.goog/calugarii-albi-cei-mai-mari-datornici-la-primaria-oradea-au-revendicat-mii-de-ha-in-baile-felix-cladirea-cn-mihai-eminescu-si-stadionul-vointa.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=en-US&_x_tr_pto=wapp