Megadták a jelet Donald Trump meggyilkolására? - Alex Soros ellen vizsgálat indul mert egy megosztásban fenyegetésnek számitól üzenetet tett közzé egy Trump elleni tervezett merényletről
Pánikban a globalista elit, ez világosan kiderült a davosi WEF-találkozón is. A pánik egyik fő oka éppen az, hogy Donald Trumpot mindeddig nem tudták megállítani az elnökjelöltségtől, márpedig ha Trump indul, az egyértelműen a Biden-rezsim, az amerikai demokrata párt címere mögött lapuló globalista maffia végét jelenti.
Úgy tűnik, a sarokba szorított patkány effektus itt is érvényesül és a globalista banda semmitől sem riad vissza, ahogy ezt Soros György fia, ár napja nyíltan ki is jelentette. Soros Sanyika ugyanis egy fórumon nyugtatgatni próbálta a WEF-es kollégáit, mondván, hogy ne ijedjenek meg, bármit meg fognak tenni azért, hogy megállítságk Trumpot.
Trump mögött egyesült a republikánusok tábora, DeSantis, a mésik republikánus jelölt Trump javára vasárnap visszalépett.
A globalista elit tehát most pánikban van. Úgy vélik, Trump, azaz az USA elnöki posztjának elbukása jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiség feletti hatalmukra. Valamit tenniük kell.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Szőke Mária Magdolna - Modern Apokrif to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.