Magyar (Péter) népmesék: A NER-lovag aki nem veszett el, csak átalakult tömeghisztériát generáló globalista manipulátorrá
Motto: "Az ellenzéket úgy tudjuk a legjobban irányítani, ha mi magunk vezetjük azt." Vlagyimir Iljics Lenin
Egyszerűen nem értem! Nem értem, hogy felnőtt, magyar emberek, hogy a csudába tudnak felülni ennek az egész átlátszó, szánalmas és elsősorban hamis Magyar Péter show-nak?
A Magyar (Péter) népmesék sorozatnak, amit nyilván Orbánék jóváhagyásával az EU-s globalista maffia prezentál most a magyar közvéleménynek.
Nem értem, miért nem gondolkoznak azok a magyar emberek, akik valamiért, valami homályos ok miatt elhiszik, hogy ez Magyar Péter nevű NER-lovag, aki évek óta benne van a FIDESZ- maffia kellős közepében, hirtelen, egyik percről a másikra megbánta bűneit, feloldoztatott és tiszta priusszal éppen megváltaná a csonka-hon lakóit az Orbán-maffia terrorjától…
De komolyan, mi az ördög van azokkal a magyarokkal, akik ezt a hazugságot is éppen úgy elhiszik , ahogy elhitték a COVID-kamut, a vakcina-terror hazugságait, akiknek nem kellene mást tegyenek, csak kicsit logikusan gondolkozzanak és eleve meglátnák, hogy ez az egész magyarpéter Muppet-show valójában egy rég megtervezett, előre legyártott, figyelemelterelő és népet félrevezető aljas attrakció?!
Kicsit sem feltűnő, hogy egy pár hetes pártnak, mint a ragasztó-emblémával felcímkézett, évekig alvó pártként vegetáló TISZA pártnak, egyből ekkora kampány –csapata, ilyen jól megszervezett propagandája, forgatókönyve lett?
Honnan, miből, kik által?
Egy ilyen propaganda-gépezet nem áll össze a semmiből és ingyen ennyi idő alatt!
Fotó: Csipike fiú hiszi Magyarország keresztény és ZSIDÓ “kulturális” gyökereit…sőt, több segélyt ígért a cigány szavazóknak is …
Kicsit sem zavarja a lelkes, messiásváró rajongókat, hogy ez a Magyar Péter, ex nejével együtt évekig hazudozott a közvéleménynek. Elég, ha a lenti két linket megnyitják
Nézzük csak, Nyitott kalitkában – interjú Varga Judittal és Magyar Péterrel ez egy 2020-as interjú, ahol Magyar Péter és Varga Judit előadják az ideális házaspárt, és mellette a most megkomponált Hajdú Péter asszonyverő showja…
Profi hazudozók. Mind a ketten. Magyar Péter is és a volt felesége Varga Judit is. Két fideszes bűnöző!
Azok is voltak mindig. Két fideszes bűnöző! Most is azok. És most miért mondanának igazat?
Kicsit sem tűnik fel senkinek, hogy Magyar Péter tulajdonképpen nem mond semmit? Azt elmondja, hogy a Fidesz egy maffia, de egyetlen szóval, egyetlen konkrét tervvel sem utal arra, hogyan lehetne megszabadítani ezektől Magyarországot!
Fotó: Ezt követik a meghipnotizált csonkahoni zombik? Akik nyilván sok-sok pénzt akarnak majd küldeni Zelenszkijt náci pénzmosodájába… Nem furcsa ez egy “szabadságharcos magyar messiástól” azért?
Még véletlenül sem ejti ki Orbán Viktor nevét az unos-untalan ugyanazt ismétlő lelkes szónoklataiban, nehogy már rosszat mondjon a felcsúti vajdára és elvigye az álmát.
Valójában egyetlen kérdésre sem ad konkrét választ, végignéztem az országjáró videókat, mert kíváncsi voltam, mi az ördög folyik ott?
Nos, emberek, Magyar Péter halandzsázik.
Igaz, azt mesteri módon, igazi hamis prókátor rutinnal teszi, de valójában egy kérdésre sem ad konkrét választ és semmilyen konkrét terve, elképzelése s sincs arról, hogy a jelenlegi Orbán-terror alól,hogy lehetne felszabadítani Magyarországot!
Még véletlenül sem érint olyan témákat, melyek esetleg kellemetlenek a globalistáknak. Szép szóvirágokkal szidja a NER-maffia rendszerét, aminek ő is része, részese és haszonélvezője volt, ha beszélhetünk itt múlt időről.
Visszaél azzal, hogy a végletekig elgyötört, kirabolt, becsapott, beoltott, kiirtás alatt álló megfáradt magyarok fülének mennyei muzsika, ha valaki nyíltan, mikrofonba, a városok közterein szidja/szidhatja az Orbán-maffiát. Ez benne a nyuszicsel. A politikai, lélektani bűvésztrükk. A cilinder, amiben valójában sosem volt és sosem lesz nyúl!
De vajon miért és hogyan teheti ezt?
Orbánék valóban nem tudnák ezt megállítani, ha meg akarnák állítani, egy teljesen cenzúra és kontroll alatt levő országban?
Nem. Orbánék tudatosan hagyják, hogy tegye a dolgát ez a magyarpéter, s míg az emberek erre a felkavart zavarosra figyelnek, addig nyilván a háttérben sokkal veszedelmesebb folyamatokat figyelmen kívül hagynak. Figyelmen kívül hagyják most az izraeli telepesek beáramlását, az épp érkező kínai honfoglalókat, Magyarország tudatos elcigányosítását, a magyar emberek teljes tönkretételét. Mert ők most megbabonázva a Magyar Péter talk-show-ira figyelnek!
Érdekes módon Magyar Péter kikerüli a kérdést azzal kapcsolatban is, hogy mi a véleménye a WHO úgynevezett „pandémia-szerződéséről”, ami jelenleg az egyik legnagyobb veszély a magyar társadalomra. Nem reagál a tíz évre titkosított COVID-dokumentumok törvénytelenségére sem, meg sem említi a COVID-kamut, az egész vakcina-panamát.
Mert ez az EU, globalista/sátánista elveivel ellenkezne!
Mert Magyar Péter egy globalista! Egész retorikája, egész populista semmit-mondása egy az egyben a globalizmus alapelveire épül!
Olyan ez az egész magyarpéter-jelenség mint valami agymosás, meghökkentő tömeghipnózis, valami furcsa zombi-gyár, mintha megbabonázták volna az emberek százait, ezreit.
Értem én, hogy mindenki úgy utálja már Orbánékat, hogy magát a patás ördögöt is szívesebben látnák kormányon, de ennyire hülye nem lehet az a magyar ember, aki oda megy lelkendezni ennek a magyarpéternek!
Elgondolkodtak már, hogy mi a tét itt? És akkor mi van,ha Magyar Péter a segítségükkel bejut az Európai Parlamentbe?
Mi lesz akkor?
Ettől az Orbán-maffia netán megbukik Magyarországon ? Nem bukik meg.
Ettől bármi változni fog Magyarországon ? Nem fog.
Ki fogja megszabadítani a magyarokat a felcsúti rablótól?
Az az Európai Uniós globalista maffia, ahova Magyar Péter képviselőként be akart jutni és akiknek valójában Orbán a saját maguk irányította WEF-es kamu-ellenzékük?
Netán majd Ursula von der Leyen jön és megmenti a magyar népet? Mert Magyar Péter az ő keblére akar most röppenni!
Félelmetes, hogy az emberek, a magyarországi emberek százai, avagy ezrei így , gondolkodás nélkül bekapták, beszopták ezt a horgot is, és ha agyonverik őket sem képesek kicsit se gondolkodni és túllátni azon a hazug látszaton, amit mutatnak nekik!
Magyar Péter első körben begyűjtötte az ellenzéki szavazóbázist, aztán most már gyűjti azokat is, akik nem a liberális kis patkánypártok követői, de a FIDESZ-maffiára sem hajlandóak szavazni.
Nyilván ez volt az egyik küldetése. Az Orbán-Gyurcsány sztárpáros mocsokságától egyaránt megcsömörlött magyarok miatt ugyanis légüres tér keletkezett a szavazóbázisban, mert az emberek már nem akartak se Gyurcsányt, se Orbánt. Na, erre kellett ez a se füle-se farka meskete, hogy egybetereljék a nem szavazó szavazókat. Ügyes globalista trükk ez. Tanítják a WEF-oskolákba!
Magyar Péter szépen beszél és sokat, miközben az égvilágon semmit nem mond.
Nincs terve, nincs stratégiája, nem mutat kiutat a jelenlegi rohadt helyzetből a magyaroknak, csak arra biztatja őket, hogy juttassák őt be az Európai Parlamentbe.
Mi az ördög történt a magyarokkal, hogy ezt az alapjaiban gyanús, mind politikai mind emberi szempontból több sebből vérző, tejfeles képű politikai kalandort valami kisistennek hiszik?
De mi okuk van erre?
Az, hogy Magyar zengzetesen szidja Orbánt és olykor Gyurcsányt?
Ráteszem a legszebb lovam arra, hogy az egész Magyar Péter Muppet-show Orbán Viktorék jóváhagyásával zajlik és ezért is nem próbálják ezt megakadályozni, noha minden eszközük meglenne erre!
Igaziból ami bosszant, meghökkent és kíváncsisággal tölt el, az a nagy kérdés, hogy a magyarok zöme tényleg ennyire ostoba, ennyire gondolkodásra képtelen zombi lett?
Ezért is lehetett őket zömmel behajtani a COVID-karámba, beoltani a méreginjekcióval, kirabolni, kifosztani?
Hol van a híres magyar virtus, gerinc, józan paraszti ész?
A Kádár-féle gulyáskommunizmus után először kretén Fletó majd a felcsúti cigányvajda idáig rombolta a magyarok szellemi minőségét, hogy simán felülnek ilyen sokan ennek a Magyar Péter show-nak?
Ez most legalább olyan szembeszökő mint a vakcina-kamu. Minden itt van előttünk. jól látszik! az összes hazugság, gyanús körülmény, ellentmondás! De a magyarok egy része, nem hajlandó továbbra sem gondolkodni.
Elhiszik, hogy ez a dörzsölt, kis pszichopata, aki képes volt titokban felvenni a saját otthonában zajló magánbeszélgetését a saját feleségével, akinek a családi fészke sem volt szent, hogy aztán azt „leleplező szenzációként” nyilvánosan elpukkantsa, aki évekig szolgálta Orbánékat, aki pont olyan bennfentes, gané NER-lovag mint a többi, aki évekig hazudott a közvéleménynek a NER-lovagina felesége miniszteri illúzióját védve, az most egy perc alatt tiszta, Grál-lovaggá változott!?
Miféle alak az, aki titokban hangfelvételeket készít arról mit beszélget a feleségével a konyhában?
Milyen célból tette ezt anno?
Hiszen akkor még nem lehetett tudni a pedofil-simogató botrány kirobbanásáról! Vagy talán lehetett?
Miféle ember, miféle férfi az, aki a saját családi fészkében ilyesmit művel, függetlenül, hogy a felesége is egy rohadt maffióta?
Ez a morális hős, ez lenne a magyar messiás drága jó magyar emberek???
Igaziból érdekelne kik azok a magyarok, akik így belelkesedtek ettől a szélhámosságtól? Megcsömörlött gyurcsányisták? Lappangó libsik? Csalódott fidesznyikek?
Mert normális, épeszú magyarok biztos nem lehetnek!
Ha ez tömegpszichózis, úgy nagyon érdekes folyamat lehet.
És csak figyelem, hogy mekkorát fognak pofára esni ezek a magyar(péter) népmeséktől megittasult szegény, már megint megvezetett hungaroszauruszok útban a kipusztulás felé! Szegény szamár nép!
…”majd a szamár megissza”…
***************************************************************
TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!
Ha értékelte ezt a cikket, talán fontolóra veheti, hogy adományozzon a Modern Apokriffek számára. A legtöbb más weboldallal ellentétben mi nem kapunk független finanszírozást. Teljesen önkéntesen dolgozunk, de elkerülhetetlen költségekkel jár a webhely működtetése. Számítunk olvasóink segítségére, akár rendszeres, akár egyszeri kifizetésekkel.
Köszönöm!
Ha még nem iratkozott fel az új cikkekről szóló napi e-mail-értesítésre, kérjük, tegye meg.
A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.
Támogatási lehetőségek:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
***
A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.
Szoke Maria Magdolna
Romania, OTP
Cod BIC: OTPVROBU
Román lej számlaszám:
RON: RO50OTPV221001537146RO01
*
Euró számlaszám:
EUR: RO07OTPV221001537146EU01
*
Magyar forint számlaszám:
HUF: RO54OTPV221001537146HU01
*
Amerikai dollár számlaszám:
USD: RO64OTPV221001537146US01
Amint látom Petya nagy dumát vágott le Debrecenben.
Az ország és az elszakított területek elcigányosításáról egy szót sem ejtett a z Orbán külügy NER lovagja.
Az történik ugyanis, hogy Nagyváradon pont most folyik a Festum Varadinum, avagy a Nagyváradi Fesztivál, erre milyen műsorokat tesznek napirendre a derék lekent RMDSZ (ismertebb nevén udemeráj) FideSS szopógépek és seggnyalók?
"Festum Varadinum:
Péntek, Nagyváradi Vár
https://festumvaradinum.ro/programok/?jsf=jet-engine&tax=emeneny-kategoria:5;fesztival-napok:206
Stevie Ker nagyváradi művészek koncertjei, 18:00,
**********************
*Parno Graszt, 19:00,*
**********************
Rius & Band, 20:00,
Edda, 21:00,
https://festumvaradinum.ro/a-festum-varadinum-tortenete/
Parno Graszt Nagyváradon? Mondják elment a maradék eszük?
Az Orbán vezette putri-maffia idáig süllyedt a helyi "magyar érdekképviselettel" egyetemben?
Persze ebben benne vannak a másik oldal helyi szereplői is, tudják a "jobboldal"...
"
Parno Graszt
Mulass velünk péntek este a várban! A Parno graszt őszinte és hamisítatlan roma zenével érkezik a Festum Varadinumra. Vegyétek elő a tánccipőket és készítsétek szíveteket egy élményre, amiről garantáltan évek múlva is beszélünk majd."
Ezt a szemetet viszik be Szent László Nagyvárad híres városának várába?????
https://www.youtube.com/watch?v=gWJ0QUvPAsw
Magyarországi adófizetők pénzéből??:
https://festumvaradinum.ro/szervezok/
Figyelj csak Petya, te globalista NER söpredék.
1. 2014 óta megy a háború, amióta a globalista főnőkeid megpuccsolták Ukrajnát és elkezdték irtani az oroszokat Donbaszban és Luganszban.
2. Ukrajna mint ország nem létezik. The Ukraine volt a neve. Egy régió. Majd tedd fel mikor lett ország.
3. A magyar kisebbség tojik a te kakadu fejedre, mert tudják, hogy egy csaló vagy. Majd tedd fel mit tettél te személy szerint az ukrajnai kisebbségért.
4. A háborút a Nyugat indította, lásd 1-est.
A többi baromságodra meg nincs is mit válaszolni, te politikailag egy pehelysúlyú lepkefing vagy.
És ha figyeltél NER szopógép malacpersely, Ukrajna terrorista bűnszövetkezetté lett nyílvánítva, tudod olyan maffióták mint akikből te meg Jucus elég szépen megéltettek éveken át.
Te a tetves házasságodat 3 gyerekkel nem tudtad rendezni, majd pont a mélyválságban levő országot fogod megmenteni - öcsém te még bohócnak is szomorú vagy.
Csöves.