VI)DEÓ: “Benjamin Netanjahu, Izrael Állam miniszterelnöke, április 4-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Tiszteletbeli Polgári címét kapta meg, amelyet az egyetem Széchenyi Dísztermében tartott ünnepségen adományoztak neki – derül ki az egyetem közleményéből.”. Forrás: Facebook
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Magyarország Zrt. és az Orbán-féke kormánymaffia igazi uralkodója 3 napja Magyarországon tartózkodik, ahol a budapesti gyarmati kormány igazi kazár uralkodónak megillető hódolattal fogadta. Budapesten forgalomlezárások vannak 3 napja, terrorelhárító alakulatok és mesterlövészek nyüzsögnek azoknak a helyeknek az útvonalán, ahol a “gázai hóhée” elhalad. Orbán Viktorék inkább kiléptek a Nemzetközi Büntetőbíróságból, semhogy komolyan vegyék a Netanjahura kiadott elfogatóparancsot, amit az háborús bűnökért és tudatos népirtás elkövetése miatt érdemelt ki.
Netanjahu kormánya az elmúlt egy-másfél év alatt több mint 13 000 palesztin kisgyereket gyilkoltatott le, hogy írmagja se maradjon a kiirtásra szánt palesztin népnek, hiszen ha megölik a palesztinokat, akkor logikusan Palesztina sem lesz.
Benjamin Netanjahu valójában a világ talán legnagyobb közutálatnak “örvendő” politikusa.
Mondjuk elnézve a magyarországi Netanjahu-show-t, ez az a pont , amikor minden jóérzésű, igaz magyar mélységesen felháborodik és szégyelli magát, hogy egy ilyen politikai maffia gyalázza porig Magyarországon.
Anno, mikor Orbán Viktorék elálltak a határon túli magyarok honosításának ötletével, akárhogy ajánlgatták is, nem kértem belőle. Sértőnek találtam erdélyi magyarként, hogy egy kétes maffia-kormány adjon nekem igazolást, hogy magyar vagyok, olyan gazemberek, akiknek nem sok közük van a valódi magyarsághoz, az én Romániában is önerőből megtartott magyarságommal viszont seftelni akarnak! Akkor kijelentettem, hogy köszönöm, de nem akarok New Izrael állampolgára lenni, és akkor sokan lehülyéztek, hogy miket beszélek. Nos, a napokban közülük többen elnézést kértek.
Legyen világos, az egész honosítási panamának valójában nem a trianoni magyarok felkarolása volt a cél, hanem lehetőség, hogy például Erdélyben az erdélyi magyarok segítségének égisze alatt a magyar adófizetőktől elsikkasztott pénzeket mossanak, panamázzanak, pedofil orgiázzanak a magyar kormány jeles tagjai. Miközben az erdélyi magyaroknak elszámolt segélyek oroszlánrészét elsikkasztották erdélyi tettestársaikkal az RMDSZ-el.
A honosítás mégsem elsősorban a trianoni magyarokról szólt, hanem arról, hogy az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot és valójában ma sem tudni, hogy hány izraeli kapta meg ezt.
Ahogy az sem derült ki hivatalosan, mi is volt a célja most Netanjahu nagy nemzetközi botrányt kavaró budapesti látogatásának.
A nemzetközi sajtóban- amit a magyarországi polgárok elől gondosan megpróbálnak elrejteni a cenzorok - felröppentek hírek arról is, hogy esetleg izraeli telepesek tömeges áttelepedése Magyarországra az egyik tárgyalási ok, de arról is szó esett, hogy a gázai övezetből kitelepített palesztinokat akarják átzsuppolni Magyarországra, miután Donald Trump amerikai elnök azt javasolta, hogy helyet kell keresni a gázai övezetből kitelepített, azaz elűzött palesztinoknak és a Közel-Keleti államok erre nem hajlandóak.
Így az Európa palesztinjaivá tett magyarokra rátelepítenék a feltételezések szerint a gázai palesztinokat, elvégre mind a két népet ugyanaz a kazár rezsim szipolyozza évek óta.
Ezekre hivatalos bizonyíték egyelőre nincs, de a politikai elemzők nem zárták ki ezt a lehetőséget sem.
De lássunk csak egy 2023-as cikket, hogy mindenki világosan megértse miért nevezi az egész világ gyerekgyilkosnak, gázai mészárosnak Benjamin Netanjahut.
2023. október. 29.
A sátánista/cionista vérgőzös őrület: Az Ószövetségbeli tömegmészárlásokat idézve hirdetett nyilvánosan palesztin holokausztot Netanjahu:"Öljetek meg férfit és nőt, csecsemőt és szoptatósat"!
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton jelentette be Gáza invázióját az Ószövetség egyik parancsára hivatkozva, amely felszólítja az izraelitákat, hogy: „menjenek, üssék meg Amáleket, és semmisítsék meg mindent, amijük van, és ne kíméljék őket; hanem öljetek meg férfit és nőt, csecsemőt és szoptatósat, ökröt és juhot, tevét és szamarat."
Fotó: Legyilkolt palesztin gyerekek holttestei most Gázában
„Emlékezned kell arra, hogy Amalek mit tett, mondja a Szent Bibliánk” – mondta Netanjahu.
Netanjahu megjegyzései „a népirtási szándék egyértelmű kinyilvánítása” – mondta Max Blumenthal, „a gázai palesztinokat a bibliai amalekitáknak festve, akiknek teljes kiirtását Isten parancsolta bűneik büntetésül”.
Magyarán Netanjahu parancsot adott, hogy válogatás nélkül gyilkolják le a palesztin lakosságot, nőket, gyerekeket, csecsemőket mindenkit.
"Ezek az állatok ( azaz palesztinok-szerk. megj.) nem élhetnek tovább."- jelentette ki egy interjúban Ezra Yachin, az izraeli hadsereg 95 éves tartalékos katonája, aki „minden zsidót fegyverrel” buzdít, hogy öljön meg palesztinokat és „törölje el az emléküket”.
Fotó: Gáza most, ezért vágták le az Internetet, hogy a hasonló fotók ne terjedjenek el a világban, ez azonban nem sikerült a cionista/sátánista tömeggyilkosoknak, a világ jól látja, mit művelnek ebbe a provokációba, melynek egyik célja a palesztinok kiirtása, a másik pedig a harmadik világháború kirobbantása.
Izrael tömeges háborús bűnöket követ el a Gázai övezetben a telekommunikációs szolgáltatások teljes összeomlása közepette.
Az Ószövetség jelképrendszerét ismerve, ami most történik, amit az izraeli sátánista/cionista kormány meg mer engedni magának szembemenve a nemzetközi normákkal, a világ közvéleményével példa nélküli az emberiség modern történelmében. És nem utolsósorban nyilvánvaló, a lebukott, leleplezett Kazár Maffia, a sarokba szorított patkányok elve szerint lángba akarja lobbantani az egész világot.
*
Kapcsolódó cikk: Gázában dolgozó sebészek vallomásai: " Soha nem láttam még ehhez foghatót. Szándékosan lőtték le a gyerekeket az izraeli mesterlövészek!"
********************************************************************************************
KEDVES OLVASÓK! TÁMOGASSÁK MUNKÁMAT!
Figyelem! A Modern Apokrifek oknyomozói oldal már csak pár napig érhető el ingyenesen, ha eddig nem fizetett elő, most még megteheti! Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!
Értesítjük előfizetőinket, támogatóinkat, hogy a Modern Apokriffek oknyomozói és tényfeltáró híroldalra a jövőben NEM LEHET a megadott eddigi OTP-számláinkra előfizetést vagy támogatást utalni.
IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni, ez esetben az utalás megjegyzéséhez mellékeljék az előfizetői e-mail címet is:
Szőke Mária Magdolna
Romania
BCR, RO26RNCB0318078127860001
SWIFT: RNCB ROBU
Share this post