IRODALOM - Kávé a temetőben – Embermesék

Olvass, lazíts, gondolkodj az Apokalipszis idején is

Valójában magam sem értem magam, hogy mikor baj van, amikor tele van a lelkem akár jóval, akár rosszal, miért támad fel bennem a vágy, hogy rohanjak ki anya sírjához, boruljak rá a fejfájára és panaszoljam, meséljem, mondjam, sírjam ott ki magam...

Nem tudom, hiszen tisztában vagyok vele, az ott csak egy porló fizikai maradék, porhüvely fekszik, hiszen anyám jelenvalóságának már nincs teste és mégis érzem, oly sokszor érzem a jelenlétét. Évezredek halotti kultusza, ősi titkok, a lélek rejtelmeinek csodái zokognak fel ilyenkor gyászruhában, amikor valami muszáj kerget a fejfához, úgy, ahogy kisgyerek koromban rohantam haza, ha baj volt és borultam a nyakába vagy ahogy bizony felnőttkoromban is, ha baj volt, ha fájt valami , siettem hozzá, cigi és parfümszagú szobájába, hogy ágya szélére ülve mint egy mindigkisgyerek elpanaszoljam azt, amit csak neki lehet, csak neki érd…