Sokszor találkozom velük a ház és a templom közti parkocska sétányán. Öreg, lompos kutya és egy öreg, fáradt szemű néni. Mennek, sétálnak nap mint nap rendületlenül. Elől megy a kutya. Igy ránézésre nem túl szép kutya. Valami vizslakeverék lehet. Kövér, őszülő szőre fénytelen, kicsit gacsos, nyakában piros szij. Mögötte a néni, lábfájósan, ráncosan, baktat , kezében a póráz.
Összetartoznak. Bizonyára sok-sok év óta összetartoznak.
Akkor is összetartoztak, mikor a kutya még kölyök volt, virgonc volt, játékos, nem volt sem gacsos, sem őszülő. És a néni sem fájlalta ilyen öregesen a lábát.
Mennek, a kutya meg a néni, aztán odébb leülnek egy padra a templom mellett. A kutya odahajtja öreg, fáradtkutyus fejét a mama ölébe, s a ráncos kezek megsimogatják. Mert ők összetartoznak.
És azt is tudom, az öreg kutyának, a fáradt kis öregass…
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Szőke Mária Magdolna - Modern Apokrif to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.