Hamis világjárvány, és a biológiai fegyver miatt marakodó gyógyszermaffiák
Míg a világ közvéleménye az ukrajnai háborúra figyelt, addig hivatalosan is kiderült, a nagy gyógyszermaffiák már évekkel ezelőtt megalkották a szintetikus biológiai fegyvert, ami megegyezik azzal ami
Miközben az Ukrajnában zajló háború elterelte a világ figyelmét, olyan hivatalos dokumentumokat tettek közzé a járványügyi hatóságok és az oknyomozó szaklapok, amelyek megerősítették, hogy a Moderna valójában már évekkel a hivatalos és ma már bizonyítottan hamis/hazudott pandémia előtt létrehozta azt a szintetikus szekvenciát, amit később Covid-19 vírusnak neveztek el, noha magát a SARS-cov 2 vírust soha, sehol nem tudták izolálni, a kutatók nem azonosítottak be ilyen létező vírust.
A nagy gyógyszermaffiák, tehát már a covid hivatalos felfedezése, azaz bejelentése előtt kikísérleteztek valamit, ami nem más, mint egy szintetikus génszekvencia, egy BIOLÓGIAI FEGYVER, AMIRE ALAPOZHATTÁK KÉSŐBB AZ EGÉSZ PANDÉMIÁS VILÁGFELFORGATÁST,MELY CSÚCSPONTJA AZ EMBEREK MILLIÓINAK BEOLTÁSA VOLT A TULAJDONKÉPPENI SZINTETIKUS BIOLÓGIAI FEGYVERREL.
Bizonyítékok jelentek meg, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a Covid-19 vírust éppen az a gyógyszeripari óriás hozta létre, amely milliárdoka…
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Szőke Mária Magdolna - Modern Apokrif to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.