Füstölgő perverzek ! Döbbenetes botrány a magyarországi parlamentben - A transzgender lobbi idiótái rendezik a show-t, miközben Orbánék véletlenül jól döntöttek! De honnan is ered ez az egész?

A DK-s képviselő mellett robbant a füstgyertya, ezért nyomott igent a Stop Pride-ra

Fotó: Lássuk be, épelméjű emberek ilyet nem tesznek! A Momentumos képviselőknek ezért a cselekedetükért, mellyel meggyalázták a magyar parlamentet és ezáltal az egész magyar nemzetet igaziból börtönbe lenne a helyük, vagy pszichiátriai zárt osztályon

Egy rossz óra is jó időt mutat naponta kétszer, tartja a régi mondás, s ez a tény igazolódni látszik a magyar kormány esetében is, ugyanis - végre-valahára - betiltották a hírhedt perverz.parádét, a Pride felvonulást Budapesten.

A budapesti parlament kedden, március 18-án 136 igen, 27 nem szavazat és nulla tartózkodás mellett elfogadta a Pride felvonulását betiltását célzó, Stop Pride törvénycsomagot, amely a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosítása címet viselte.

A törvénymódosítást a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták, Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal nem vett részt az ülésen, így nem is szavaztak. Eközben ellenzéki politikusok és momentumos képviselők füstgránátot eregettek, Latorcai János levezető elnök – aki alig látszott ki a füstfelhőből – botrányt és szankciókat emlegetett, de végülis lássuk be, hősiesen végigvitte a szavazást a füstölgő perverz cirkuszolása ellenére .

Akkora cirkuszt és színes föstfelhőt okoztak a tarnszgender -lobbi idiótái, hogy a Pride törvényjavaslat betiltását célzó parlamenti szavazáson még a DK-s Komáromi Zoltán is úgy megijedt, hogy életösztönből vagy reflexből az igen gombot nyomta meg a jelen lévő fideszes, KDNP-s, jobbikos és mihazánkos képviselők mellett.

Legyen világos, a Pride felvonulásoknak, ahogy az egész transzgender-őrületnek az égvilágon semmi köze nincs semmilyen emberi méltósághoz, joghoz vagy szabadsághoz. Mindez rég betervezett része a globalista Great Resetnek, azaz a normális, emberi társadalom alapvető normáinak a meggyalázásához.

Nagyon szomorú, ha magyar , vagy bármilyen emberek attól érzik magukat szabadnak, ha olyan világban élnek, ahol fényes nappal emberi mivoltukból kivetkőzött perverzek mutogathatják az utcán a valagukat! vajon mi köze ennek bármilyen szerelemhez, vagy ember érzéshez, hogy a szabadságról ne is beszéljünk!

Legyen világos, az LMGBTQ+ transzhumanista irányzat nem más, mint torz és nemtelen jelmezekbe bujtatott nyilvános SÁTÁNIZMUS!

Fotó: Legyen világos, a Pride nem szerelemről, vagy emberi jogokról szól, hanem egyértelmű és nyilvános sátánizmusról, amit már nem is tagadnak a transz-perverzek!

Dióhéjban összefoglalva a sátánizmus az a folyamat, mely révén a sátánisták, azaz Sátán követői az Isten személye és az Isten által teremtett világ, beleértve a földi ember léte ellen törnek.

Az Isten teremtette rend szerint a földi ember férfi és nő. Isten férfit és nőt teremtett a saját képére mására, egyetlen bibliai utalás nincs arra, hogy az isteni képmásra, azaz a felsőbbrendű, isteni genetikai kód szerint a férfin és nőn kívül bármilyen más emberi teremtményt teremtett volna, így nyilván az egész „Gender elmélet és lobbi”, vagy a homoszexualitás elismerése és normálisnak, természetesnek nyilvánítása meredeken ellentmond a teremtett isteni világ rendjével és a férfi nő párosra alapozott társadalomképpel.

A Genezisben ugyanis nem teremt Isten mást csak FÉRFIT és annak társát, a NŐT. Ez alapozza meg a földi civilizáció, az emberi faj fennmaradásának, normális JÖVŐJÉNEK alapját, tehát ezért kell a sátáni Gender-elméletekkel, transzhumanizmussal, transzexualitással s egyéb a normalitástól az emberi alapgenetikától eltérő szószerint természetellenes vonulatokkal aláásni.

Ha a teológiai meghatározásokat, vagy a genezis több kultúrából fennmaradt írásait vesszük alapul dióhéjban leszűrhető a tény: az isten teremtette földi emberi civilizáció csak akkor tartható fenn, amennyiben az a férfi ő kapcsolatra és az ebből származó természetes, ellentétes nemű emberpár kapcsolatból úton foganó utódokra, gyermekáldásra alapszik. Isten nyilván nem teremtett nem férfi férfit és nem nő, nőt, ugyanis a Genézisz működésében ez nem biztosítaná az ember faj fennmaradását.

Tehát az egész Gender elmélet, az egész homoszexuális lobbi nem más, mint Isten tagadás, sátánizmus.

Nem arról szól ez, hogy ki kit szeret, ki kivel akar szeretkezni, hanem a hangzatos, szabadszerelmet hirdető, álliberális lozinkák alatt az emberiség fennmaradását, jövőképét támadják ki a gender-lobbi propagálói, akiket bátran nevezhetünk sátánistáknak.

A COVID19 globális népirtó projekt során világossá vált, hogy egy globalista/sátánista magát elitnek nevező maffia már nem is tagadva népirtást készít elő, ugyanis Istent játszva azt hiszik ők a Föld és az emberiség irányítói.

Gender torzók kisgyerekek mellett

A szálak, a népirtás, a Gender-elmélet, a COVID-terror szálai miként a monogram szálai összefonódnak, s ha követjük a tudomány , a politikai mozgások és a teológia ismeretében ezeket az összefonódó monogram szálakat egy-kettő nyilvánvalóvá válik, hogy a népirtók miért pártolják az egész transzhumanista, Gender-elméletes vizionálást, mely egy az egyben az emberiség elleni globális merénylet. Teológiai szempontból pedig istentagadás.

Ártatlan “szabadszerelem” lenne csupán a sátáni gender-lobbi? Ki is hiszi ezt el a látottak alapján?

Ékes magyar nyelvünkben, hiszen a magyar nyelv a legösszetettebb MAGYARázó ősi képnyelv a Földön, választ is találunk a nemekkel történő manipulációk megértésére.

Mit is jelent a „nemes”? Nem, nem grófi, hercegi , királyi címeket, hanem egyszerűen azok az emberi faj nemesei, akik tiszta neműek , nem –ük van, nemesek. A nemtelenek, mely a magyarban egy évezredes degradáló jelző, azok, akik nem rendelkeznek nemmel, tehát negatív módon elnemtelenedtek.

Érdemes megfigyelni a már nyilvánossá váló sátánista rituálékat a jelenlegi magas politikában. A luciferiátusi rituálék, a sátánista szeánszok gyakorlása ugyanis a legmagasabb politikai körökig megy, vagy éppen onnan ered. És ez mind egyetlen lobbi része, azé a lobbié, ami mellett a magyarországi Momentumos perverzek most tüntetnek.

Fotó: A Pride igazi arca már nem a szabadszerelemről szól , vagy a homoszexuálisok emberi jogairól, hanem nyíltan a sátánizmusról!

Hihetetlen, hogy ennyi embert, ennyi torz lelkületű, magát nem lelő embert eltudott sodorni ez a transzgender őrület.

Ma Budapesten a Momentumos sáátnista politikusok utcai tüntetést is szerveztek, mert Pride-nélkül nem akarnak élni sem.

A tüntetésen pár száz furcsa és szánalmas alakot lehetett látni, még furcsább táblákkal tüntetve .

Fotó: A képen látható magát transztendernek valló nem tudni miféle magyarországi fiatal elég furcsa dologgal kérkedik. Reméljük kinövi és rájön arra, micsoda ember. és életellenes lobbiba fogták be reklámhordozóként!

A Pride felvonulásokat az egész világon ugyanaz a globalista maffia szervezi, akik készen szállítják a transzparenseket, zászlókat, tacepaókat is a felvonulásra beszervezhető perverzeknek és magukat liberálisnak mondó idiótáknak. Egyazon parancs szerint lobogózzák fel a buzi-felvonulásokat és most már nyíltan előkerültek a kommunista jelképek!

Miközben a globalista elit mindent elkövet, hogy az úgynevezett “transzgender lobbit” ráerőltesse a normális, emberi társadalomra és férfi-nő családmodellre, ha egy kicsit odafigyelünk a részletekre eleve kiderült a buzi-parádé és az összes szodomita show tulajdonképpen a neomarxizmus alattomos trójai falova.

Soha nem a "meleg-jogokról" volt szó a Pride-ok engedélyezésével , hanem csak a társadalmi rend és logika lerombolásáról. Amivel a marxista kommunizmus ideológusai sikertelenül próbálkoztak: a hagyományos társadalom lerombolását és a beteg elmék által kreált disztópiával való felváltását, azt most újra megpróbálják, más formában, most Pride-nak, transzgender lobbinak és hasonló semmit nem jelentő hamis megnevezésekkel próbálják álcázni .

************************************************************************************************************

KEDVES OLVASÓK! Figyelem! A Modern Apokrifek oknyomozói oldal már csak pár napig érhető el ingyenesen, ha eddig nem fizetett elő, most még megteheti! Maradjon a valós híreknél, fizessen elő az oldalra!

Értesítjük előfizetőinket, támogatóinkat, hogy a Modern Apokriffek oknyomozói és tényfeltáró híroldalra a jövőben NEM LEHET a megadott eddigi OTP-számláinkra előfizetést vagy támogatást utalni.

IDE is lehet az előfizetési díjakat vagy támogatásokat küldeni:

Szőke Mária Magdolna

Romania

BCR, RO26RNCB0318078127860001

SWIFT: RNCB ROBU

Részletesen IDE kattintva olvashat erről!