Playback speed
×
Share post
Share post at current time
0:00
/
0:00
6

Az ellentmondásos szerepekben mutatkozó Elon Musk, a klímakamu, az AI és a Tesla-buli után most Auschwitzban produkálta magát: "Egy törekvő zsidó vagyok!"

6
Elon Musk Auschwitzban: "törekvő zsidó vagyok!"

Ami  Elon Musk figuráját illeti, kezem a Biblián és le merem tenni a nagyesküt, hogy a világ leggazdagabb zsenijének mondott alak az egyik legsátánibb figura, aki keveri a kártyát a globalizmus Great Resetjében.

De ő  a szimpatikusra beállított sátánista, a “jó zsaru”, a sok rossz zsaruként szereplő , vén , szörnyfejű, politikai népirtó között.

Musk évek óta milliókat költ annak kutatására, hogyan lehetne beültetett mikrocsipekkel ellenőrizni és irányítani az emberi agyat. Bele sem akarok gondolni, miféle emberkísérletek történtek és történnek valójában ezzel kapcsolatban. Az egészségügyi innovációknak nevezett emberkísérletek között említhető például a Musk féle  Neuralink, amely képes lehet az emberi neuronok és egy okostelefon közötti információ átadására. Összeköti az agyat egy mobiltelefonnal, azaz pont azt a „testek internete” néven elhíresült „vakcina-terrorista”  kísérletet célozza meg, mint a COVID19-et népirtó projekt. Egy az egyben.

Musk tehát hol látványosan betart a globalista üdvöskéknek, hol sátánista vámpír-bulikon mutogatja magát, hol előadja a szólásszabadság és a cenzúra mentes közösségi média Supermanjének szerepét.

Elon Musk legismertebb vállalata az amerikai székhelyű Tesla, amely elektromos autókat tervez, gyárt és dob piacra. Musk azért hívta életre ezt a projektjét, hogy bebizonyítsa, az elektromos autók igenis felül tudják múlni a belsőégésű motorral szerelt járműveket.

Tehát  Musk az egyik fővezére az egész klímahisztériának és az energiakrízist megcélzó  hazug manipulációknak, az elektromos autó hamis illúziójával takargatva a valós tervet: a világ társadalmainak és az emberek életének a tönkretételét.

Musk másik mániája az űrbe való kitelepedés és a Földön az emberek helyét átvevő Mesterséges Intelligencia bevezetése. Mesterséges Intelligencia.

Pár hónapja például a "jó zsaru" szerepébe hazudott Elon Musk, pár havi szemfényvesztés után átadta a Twitter vezetését a WEF ügyvezető elnökének, Linda Yaccarinonak.

A milliárdost most, hogy fókuszban maradjon, éppen azzal vádolják, hogy antiszemitizmust hirdet az X-en (Twitter). Musk ezért fogta magát és elment Auschwitzba , hogy ott egy jól megszervezett Muppet-show során bebizonyítsa, nem is antiszemita.

Musk ezt az alkalmat arra használta fel, hogy elég vissztaetsző és átlátszó kijelentéseket tegyen a zsidó néphez való ragaszkodásáról:

– Rengeteg zsidóval körülvéve nőttem fel, zsidó óvodába jártam, elég zsidó a nevem. A barátaim kétharmada zsidó. Tehát én is afféle zsidó vagyok, törekvő zsidó vagyok. -jelentette ki.

Ezen az erényeket leleplező látogatáson Elon Muskot az amerikai neokonzervatív Ben Shapiro kísérte el.

Szeptember végén Shapiro találkozót szervezett több rabbival , hogy felkérje Muskot, hogy cenzúrázza az X-en közzétett “antiszemitizmust”.

Ebből az alkalomból a milliárdos elfogadta a felkérést, hogy elmenjen Auschwitzba, és ott látványosan “bebizonyítsa”, hogy nem is antiszemita.

**********************************************************************************************************

TISZTELT OLVASÓK! Segítsék tényfeltáró munkámat! Ne hagyjanak cserbe bennünket!

A Modern Apokrifek oknyomozói oldalnak szüksége van Önre, segítsen minket akármilyen kis összeggel! Vagy fizessen elő a Substack előfizetéses módján az oldalra.

Támogatási lehetőségek:

Szőke Mária Magdolna

Romania

BCR, RO26RNCB0318078127860001

SWIFT: RNCB ROBU

***

A MAGYARORSZÁGRÓL FORINTBAN UTALÓ OLVASÓK VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY KÜLFÖLDRE, AZAZ ROMÁNIÁBA UTALNAK FORINTOT, EZÉRT A ROMÁN BIC KÓD ÉS A KÜLFÖLDI UTALÁS OPCIÓ SZÜKSÉGES.

Szoke Maria Magdolna

Romania, OTP

Cod BIC: OTPVROBU

Román lej számlaszám:

RON: RO50OTPV221001537146RO01

*

Euró számlaszám:

EUR: RO07OTPV221001537146EU01

*

Magyar forint számlaszám:

HUF: RO54OTPV221001537146HU01

*

Amerikai dollár számlaszám:

USD: RO64OTPV221001537146US01

6 Comments
Szőke Mária Magdolna  - Modern Apokrif
Szőke Mária Magdolna - Modern Apokrif